Jelen

Van olyan vihar, amelyik fákat dönt ki
és van, ami aranyképet rajzol búzatáblákba

Bécs, 2018. június 10.

bársonymaszkjaim elkoptak vagy lemállottak
már nincs semmi kötődésem a termőföldhöz
látod… teljesen városi lélek lettem
mint fa és lombja októberi hajnalon elbúcsúztunk
most azonban már tükörszárnyalás könnyedségében játékcsoda lopakodik

lábujjhegyen rajongok simogatásaidért
ezért az emberszínű tájban csendben összehajtalak
szeretetbőröndbe csomagollak

korlátlanul rád bízom álmaim
és halk puha altatód édeskés dallamára
hópehelyként felolvadok
miközben örökre eltűnök forró tenyeredben

Budapest, 2018. május 17.

Szabad vagyok.
Te is szabad vagy.
Szabad vagy kószálni, késni, megállni, nézelődni
Megpihenni és megérkezni is.
Szabad.

Budapest, 2018. március 1.

Hamvasmályva harmóniák születnek
ahogy decemberi ráncos kezek
egy májusi dalocskát próbálnak
elhangolt és kopott zongorán
újra életre kelteni

tervek és emlékek folynak
egyetlen lomha zakatolásba
keressük azt a szót, ami még szent lehet
amit nem fed még be a szürke groteszk por

pislákoló fáklyahamu
téli földmagány szomorúsága közben
szép lassan sötét lett
s az ablakok elé egy másik világ lopakodott

észrevétlenül átsiklottunk egy másik országba
ahol már nem értjük a táblákat
és csak találgatjuk a feliratok üzeneteit

Valahol, 2018. február 19.

Volt, hogy rossz lábnyomokba léptem
és volt, amikor járni sem tudtam
Volt, hogy nem láttam a Napot
és volt, hogy azt sem tudtam, merre kellene néznem
Volt, hogy sáros volt az ösvény
és volt, hogy sokszor eltévedtem

de te a félútnál is tovább jöttél velem

Budapest, 2018. január 26.

Várok. Megyek. Nem sietek.
Négy villamost elengedek.
Egyszer hozzád becsengetek.
Napsugárban megfürdetlek.

Szállok. Alszom. Felébredek.
Hat villamost lemeszelek.
Szóösvényen eltévedek.
Csendörvényben elsüllyedek.

Budapest, 2018. január 21.

Hófehér mezőn vörös repedések.
Iránytalan folyók, félreértett címek.
Megpihenni vágysz, vagy harcolnál inkább?
Blues-t vagy altatót mormol reszkető ajkad?
Ne csak modulálj testvér!
Kezdjünk végre új éneket!

Budapest, 2018. január 15.

tegnap kérdés, ma már válasz
tegnap kétely, ma már támasz
tegnap kérés, ma már hála

tegnap tudás, ma már titok
tegnap kaptam, ma már adok
tegnap voltam, ma már vagyok

tegnap még zaj, ma már csak csend
tegnap még lent, ma már csak fent
tegnap még fent, ma már csak lent
tegnap még kint, ma már itt bent

Budapest, 2018. január 10.

néma kiáltásban
száraz áradásban
lassú gyógyulásban
forró gyertyalángban

vádló halogatásban
rejtett szakadékokban
szelíd megbocsátásban
társas magányosságban

fojtó szorításban
élő meghalásban
éber álmosságban
dühös árvaságban

a csendben, ahol az aranyhangok elhallgatnak
a tóban, ahol üres hálóval csak roncsokat halásznak
az úton, ahol sáros bakancsban sebesültek ballagnak
ahol sohasem keresnélek, pontosan ott talállak

Budapest, 2018. január 2.

hangtalanul a bőrünkhöz simul a neved
vajon mit csináltak mások május másodikán
ma mégis mozaikszakadékokban csonkán harcolunk
miközben modellt és szobrászt farag magából a márvány
férfi, nő, fa, folyóárnyékban forog füves fövenyen
hatalmas szem simogatja megbocsátott tévedéseink
hazatalálunk

hamuként puha novemberi hóesésben
mi játékos csacska bohóctanoncok
akik mindvégig hittünk a mézízű szépségben és szabadságban
és már majdnem feladjuk
amikor nagyon halkan fülünkbe suttogod mélységes szeretettel:
“Itt vagyok. Ne féljetek!”

Budapest, 2017. november 2.