Összegyűjtött, válogatott ás átdolgozott versek
Nyomtatásban kiadva: 2015-ben. Online verzió: 2017 június
viharvert képek
NEM TUDOM, HOGY HOL IS KEZDJEM
Meghívtak
A nagy találkozásra
A legnagyobbra
Már hallom a harangjáték diadalmas köszöntését
Harsonák dicsekvését, de
nem tudom, hogy hol is kezdjem.
Mindent hátrahagynék
Mennék, sőt szaladnék
Sikolyt, törvényt elfelednék
Villámokba kapaszkodnék, de
nem tudom, hogy hol is kezdjem.
Szennyeim kupacát benzinnel locsolnám
S ünnepelném a lecsupaszított emlékpernyéket
Minden álarcom odaveszne
Szégyenem eltemetve, elfelejtve
Feszülnék az igazságra
Felém kúszó szivárványra, de
nem tudom, hogy hol is kezdjem.
Bocsáss meg, ha bántottalak
Hidd el, újra megszületnék
Csengő hangon énekelnék
Titkaidban játék lennék, de
nem tudom, hogy hol is kezdjem.
Most csak remegek és kérlek
Könyörgök, hogy érts meg
Emelj fel, vezess a tóhoz
Nincs emberem
Köpj a földre
Ha kell, most törj össze, mert
nem tudom, hogy hol is kezdjem.
ISMERKEDÉS
Legelőször megfigyelem körmeid.
Másodjára fellapozom könyveid.
Harmadszor a szívverésed hallgatom.
Negyedszer a sírhelyedet hantolom.
Ötödször az emlékeim tépem fel.
Hatodszor a hiányodban égek el.
Hetedszer egy könnycsepp gördül arcomon.
Nyolcadszor majd elalszom egy hajnalon.
BÁRMIKOR BEJÖHETSZ
Ha darabjaira esik szét a világ
Ha csended álnok zajok járják át
Ha minden megkopott, üres és hideg
Ha éppen csak pislákol elhagyatott tüzed
Akkor is tudd: bármikor hazajöhetsz
Ha jól ismert ösvényen zsákutcát találsz
Ha ismerős tereken is idegenként jársz
Ha sokáig nem hallod senkitől nevedet
Ha senki sem szorítja gyöngéden kezedet
Akkor is tudd: bármikor hazajöhetsz
Bármilyen koszos vagy, nyitva áll a házam
Bármilyen fáradt vagy, megpihenhetsz nálam
Lehetsz gyenge, lehetsz árva
Jöhetsz nyitva, jöhetsz zárva
Jöhetsz némán, jöhetsz sírva
Bármerről is érkeznél, az ajtóm ott lesz nyitva
Bármerről
Bárkivel
Bárhogyan
Bármikor
Bárhogyan hazajöhetsz, bármikor hazajöhetsz
JÓ ÉS POKOL
jó betegnek lenni, ha tudod , hogy meglátogatnak
jó távol lenni, ha gondolnak rád
jó éhezni, ha szerető kezek táplálnak
jó megtöretni, ha van, aki bekötöz
de látogatás nélkül
megosztott gondolkodás nélkül
szerető kezek táplálása nélkül
gyógyító ápolás nélkül
egymást juttatjuk pokolra
FORGÓSZÉLDARABOK
Egyszer megérted majd szenvedésed okát
S mosolyra fakaszt mindaz az égben
Ami a földön csak bánt és gyaláz
Nyugodj meg, testvér
Van bűn, melyben minden élő vétkes
Az első szívveréstől cipeljük átkát a lehetőségnek
Hogy romboljuk, mi ékes.
Az ember, ha a halhatatlanba hatol
Csak pusztít, s házat hiába épít, vakol
Minden megszűnik, mert nem lehet
Rácsba zárni felhőket és harmatot
S a gyásszal, a veszteséggel
Nem tudtunk még bánni
Nem értettük, hogyan is kell
Az életnek szolgálni.
Nem ment meg, aki már nincs itt
Nem véd meg, aki még nem jött el
A jelenben van a titokzatos válasz
S hogy még élsz, tudd, ez a jel!
MINDEN MEGY TOVÁBB
út menti fák sorfalai
és elhaladó reflektorok hamis ritmikájában
meglepő, de békesség pendül a pirkadatban
kilenc percem volt, hogy elbúcsúzzak
s azonnal este lett
most minden megy tovább
zsoltárt csikorog a villamos
szép lassan eltűnnek ajkaid nyomai
arcomról, poharakról, képekről
te már biztosan tudod
én még csak sejtem:
semmi nem volt véletlen
A tengernyi kincset, mit hintettél
nem tudom, hogy képesek leszünk-e mind megtalálni.
HERNYÓSORS
hernyósorsom én elfogadom
araszolok a világ szálkáin
küzdelmem az iszony
mely mások szívében születik
szenvedéseim szemlélésekor
hernyónak valóság, pillangónak még csak terv vagyok
tudsz-e így is szeretni?
LENNÉL-E MENEDÉKEM?
Lennél-e menedékem,
Ha teljesen eláztat az eső?
Lennél-e menedékem,
Ha nem is próbálnék erősnek látszani?
Megsimogatnál akkor is,
Ha mocsárba merültem előtted?
Lennél-e menedékem,
Ha siralmas kiszolgáltatottságom
Egyetlen érintésért könyörögne?
Megvigasztalsz akkor is,
Ha majd könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba?
Lennél-e a menedékem,
Akkor, mikor magam elől menekülök…
talán pont hozzád…
NEM SZABAD SIETNI
nem szabad sietni
addig, amíg nem ébred fel a világ
még rá tudunk csodálkozni a titkokra
még meg tudjuk számolni a csillagokat
forrást rejt a pusztaság
gyűrött lepedők redőiben
hófehér tisztaság nemesít meg minket
mozdulatlan magasságokba merülünk
nem szabad sietni
ÓVATOSAN
Bánj óvatosan a szavakkal!
Vannak szavak, amelyeket nagyon
meg kell gondolni.
S csak akkor mondd ki őket,
ha meg tudsz halni azért, hogy igazak maradjanak.
Bánj óvatosan a szemekkel!
Vannak szemek, amelyekbe hosszan és
mélyen kell nézni.
S csak akkor nézz oda,
ha angyalt látsz a pupillákban rejtőzködni.
Bánj óvatosan az ösvényekkel!
Vannak utak, amelyekre vigyázva kell rálépni.
S csak akkor lépj rá, ha biztos vagy benne,
hogy nem sérülnek az őszi napra kipihenő
apró gyíkocskák.
SZERELMES VERS
meg tudnálak szeretni
hátulról is
elég lenne meglesni
egyetlen oldalpillantásod
s végre szabad lehetnék én is
ígéretek nélkül
áldozatok nélkül
szégyen nélkül
mindketten meghalnánk
s egymásban harmadnapra feltámadnánk
árulások
ezüstpénzek
tagadások
Júdások
és keresztek nélkül
fényt táncolnánk saját sírboltunkba
és e fénynél
ha először megpillantanálak
azt sem bánnám …
ha nem lennél szép
MINDKETTŐ EGYSZERRE
feléd futok
hozzád bújok
elrejtőzöm szirmaid között
beléd jutok
hal vagyok és medve
mindkettő egyszerre
égbolt és jégcsap nyári forróságban
próbákat kiállt mesehős
eltévesztetten tökéletes szobor
mesterművet rejtegető márvány
hitbe harapó harmónia simogat érdek nélkül
csak azért, mert valóban szerethetővé szakadtam
szalmaszínek szigetén szorong szívem
szavaim szelíden szárnyalnak szurokban
feléd futok
hozzád bújok
beléd jutok
XXI. SZÁZADI BÁRKA MONDA
Nekünk megmarad a jövő emléke
A kincs, mely az ajtónkon nem fér be
A kulcs, mely semmilyen zárat nem old meg
Titkaink csak sivár, suhanó lehetőségek
Leülünk a padra és várunk
Vagy ábrándozva szökőkútba állunk
Napfényben is havas esőt látunk
Szárazság van, de mi mégis ázunk
Tárva-nyitva áll a bárka hívó szája
De én ma már nem tudok belépni
Elhagytál a tömegben, te drága
És ide csak hű társsal szabad betérni
A SZÉL MÖGÉ SZEGEZEM SZÁRNYAIM
A szél mögé szegezem szárnyaim
Nem talál rám senki és semmi
Mint szennyes ruhákból, úgy bújok ki
Minden fájdalomból és elutasítottságból
Egyetlen feladatom van a Földön:
Életet kell menteni!
Kuplerájtól Mennyországig koptatták e titkot
Mégis ez az egyetlen út:
Engedem, hogy megszeress
S te engedd meg, hogy szeresselek
FOLYÓPARTON
gyere ülj mellém
hajtsd fejed mellemre
nézzünk a mélybe
ahol tévedéseink, mulasztásaink, hibáink,
rossz emlékeink úsznak a végtelen tenger irányába
nézzük a sodrást
s a habokkal s eltévedt farönkökkel engedjük el
gyolcsainkat, láncainkat
örökre lecsendesít, megnyugtat
elringat és elaltat a víz
percek vagy évek múlnak el… nem tudom
de tisztán ébredünk
mérhetetlen egy-kétsorosok
Egyre közelebb kúsznak a házak
a kivilágítatlan éjszakában.
ELTÉRŐ VILÁGOK… CSENDET SZÜLNEK.
Nincs módszer, csak bánásmód.
NÉGYSZÖGLETES VILÁGBAN
GÖMB LELKEM SZENVED.
Bocsáss meg. Szeretni a legnehezebb.
A SZERETET A JELENLÉT AJÁNDÉKA.
KÉRLEK, NE MENJ EL!
Angyalok súrolják vállaid…
sosem vagyunk egyedül.
lakatlan tumultus
A KOLDUS VÁLOGAT
A koldus válogat
mocskos táblájára remegő kézzel írja:
elfogadok ételt is vagy betegséget
alamizsnát és melegséget
könnyet vagy őszinte ellenséget
vad ölelést, érintést és kedvességet
hallgatást vagy falakat
részvétmentes hatalmat
bármit, ami nem emlékeztet lelkem nyomorára
NEM E VILÁGBÓL VALÓ
A függöny, mely az ablakomon kívül sem takar
Az eső, mely a nappalimban szakadatlanul zuhog
A béke, melynek vágya mázsás harangokat kongat
A muzsika, mely hangszereivel csendet varázsol
Az ország, melynek törvényei szerint vágyom élni
Nem e világból való
EZ EGY ILYEN HAJNAL
A sötét csendje ébresztett szelíden
harmat s harmónia ölelkezik
síkságok és domboldalak rejtekein
átélt és átaludt éjszakák tűnnek elő
parkok és zongorahangok
emlékekből felsejlenek
majd ismét elbóbiskol apró lángjuk
egy régen feledett
s most véletlenül megtalált teát kortyolgatok,
s táncra kelti gőzét a szellő
újra felfedezem az ízét,
a békés pirkadatnak néma szimfóniáját,
az ünneplés nélküli nyereséget
ez egy ilyen hajnal
titokban te is benne vagy
SZÁMÍTÓGÉPVERS
Elmentettelek.
Nem tudlak eldobni.
Nem tudlak kitörölni.
Védett fájl vagy.
SZÉGYENTÉRKÉP
áthallom a falakon
olvasom a sorok között
mennyire reszketsz és félsz
ebben az idegen világban
kiabálja, üvölti tekinteted
tapintom karcolt bőrödön
mennyire árva vagy
ebben a kegyetlen kirakatban
egyetlen vágyam , hogy
kivezesselek innen
s átszeressük egymást
az ünnep tornácaira
KARNEVÁL
Karnevál van
Mindenki igyekszik jelmezbe rejteni szorongásait
Színes maszkok sodródnak a tömegben
S én védtelen botladozom a kijárat felé
Miközben zokogva tépem le arcomról
Saját magamat ábrázoló álarcomat
AJÁNDÉKAINK
Gyermekek arcát
Csodálkozó bizalmat fürkésző szemeket
Meghalt levelek földre érését
Tavaszi lélegzetvételt
Gyertyalobbanás szomorú békéjét
Szavak nélküli szelídséget
tudnánk egymásnak ajándékozni,
ha nem félnénk egymástól.
17771
szómorzsák oázisaiban
tejszínhabbal karcolgatom a bölcsességet
miközben a létrán tavaszrobbanás rezonál szavaidra
kőtapéták rejtekhelyein
angyalokról tanúskodom
mialatt ezekben a percekben is konfigurálódom
így kérlek, még ne kapcsolj ki
és ne húzz ki
hiszen most is telepítődnek a frissítéseim
ez lesz a költészet napja
a biztostegnap és a lehetjövő összekacsint
s ilyenkor minden lehetséges
akár oroszlánokat is legyőzhet
még a tornából felmentett hangya is
ÚJRA
mindent szeretnék újra kezdeni
lámpást gyújtani
homokba lépni , s futni , szaladni
szeretnék végre újra megszületni
gyászolni a sötétséget
megélni a teljességet
építenem kell
rombolás és romok nélkül
szárnyalnom kell
érkezés és elhagyás nélkül szétfolynom és megfeszülnöm kell
Tamások, Júdások, Pilátusok
titkos társasjátékot játszanak agyamban
s mindig én veszítek
meg kell rakni azt a tüzet
és nemcsak a meleg miatt
hanem azért is, hogy lássuk
mennyire ápolásra szorul betegségünk
egy üszkös parazsam még van
beledobom, s minden titok kiég belőle
elborzad ki rátekint
de a végén tiszta lesz majd
s felmelegít talán egy reszketőt
MINDENKI ÉS MINDEN
Mindenki törékeny, de mindenki világít
Mindenki fázik, de mindenki melegít
Mindenki fél, de mindenki vigasztal
Mindenki búcsúzik, de mindenki marasztal
És minden lépésnek és súrlódásnak
értelme és nyoma van
És minden kérdésnek és minden csendnek
titkos oka van
Ugyanaz az érintés ölel magához
és mar beléd sebeket
Ugyanaz a van és ugyanaz a nincs,
és mindkettő a szeretet
LEHETSÉGES
Tud táncolni a szem a láb helyett
Tapinthat a fül ujjak helyett
Leegyszerűsíthet a bőr minden tapasztalást
Megadhatod magad, ha nincs ott az ellenség
Átlátsz te rajtam
Megsemmisítesz, ha elkezdem szurkálni az eget
Lehetek templom nélkül papod
Lehetek képek nélkül vakod
Elköszönhetek a találkozásaink előtt
Kiálthatok segítségért, ha nincs semmi baj
Felfedhetek kimondatlan titkokat
Lehetek madár szárnyak nélkül is
Meg tudom ragadni az elillant pillanatokat
Tudok ártatlan lenni vádak nélkül is
Engedsz megsemmisülni mosolyban és könnyben
Leszögezve, mondd, maradhatok-e vándorod?
SZÍNHÁZ
Színház az egész világ
De elkallódtak a szövegkönyvek
Valaki másé lett a szerepem
Valaki más mondja a szövegem
Vajon hol az én helyem?
S a feloldás büntetés lesz
vagy netán kegyelem?
Kimondhatatlan szavakat
Láthatatlan falakat
Üres papírt gyűrögetek szüntelen
Nem tudom, mikor kell sírni
Mikor kell átkozni
Mikor kell hazudni
Lemondani
Szabadulni
FÉLELMETESEN MAI JELENSÉGVERS
Úgy tűnik, hogy nem kapják meg a küldeményeim
Olvasatlanul szennyeznek vissza soraim
Térerőm fogytán
Nincs csatlakozás
Minden érték megválaszolatlan
Nem vagyok elérhető
Mindenki csak hibaüzenetet kap
Lassan már nem tudok kit hozzáadni
A szépet, mit alkottam
Ismeretlen formátum – nem lehet megnyitni
0 Unread messages
Inbox empty
TOLVAJ
Elköltözöm tőled.
Kiraboltál.
Hogyan is alkotnék halhatatlant
egy halandó világban?
Nincs siker, nem is lehet.
Meghúzódunk az irkafirkák és a koszos
vasúti átjárók árnyékában.
Mennyországról álmodunk, s a poklot
bámuljuk reménykedve.
Otthontalan vagyok.
Már a Tíz parancsolatból is csak a rövidített
változat piacképes.
Kiraboltak.
De hova is költözzek?
IDEGEN FÖLDÖN
idegen földön csoda megérteni
saját zenéd szárnyalását
saját nyelved tisztaságát
saját lelked szabadságát
idegen földön csoda megérinteni
mások világának titkait
mások lakattal zárt vágyait
mások meg nem értett álmait
idegen földön
ünnep találkozni önmagaddal
NYÁRTÓL TAVASZIG
Nyárba markol az ősz
Őszbe vájja fagykarmait
a megszelídített fehér tenger,
elmosva színeit a napnak,
levélnek, emléknek, szerelemnek.
Csendes ez a tél.
Titkot rejt a hó.
Valaki jár-kel a fák közt.
Tudom, hogy itt van.
Némán kiált, könnyei hópelyhek.
Arcomba vág a szél.
Nekem súg az Isten: „Ne félj!
Kivezetlek téged is! ”
ömlesztett kétsorosok
MOST SEM ÍRNÉK MÁST AZOKRA A KŐTÁBLÁKRA!
– ÜZENI AZ ÚR.
A fájdalmak
Isten kilincsei.
ISTEN ENGEDTE KÖNNYEID MAJD
MÁSOKAT TANÍTANAK NEVETNI.
Szeress, hogy megtanulj szeretni,
és élj, hogy megtanulj élni.
ÚGY SZERETNÉK HOZZÁD ÉRNI,
AHOGYAN AZ ÁRTATLANOK IMÁDKOZNAK.
A kíváncsiság nem elég a szeretethez.
Áldozat és halál is kell hozzá!
A VILÁG ÁT VAN ÁZTATVA. VIGYÁZZ!
KÖNNYEN ELSZAKADHAT!
kottafoszlányok és hanglemezek
ÁLOM
Néha a szürke félhomályban elmerengve
Szárnyakat képzelek hétköznapi emberekre
Így akármilyen szennyben és porfelhőben járok
Valóra vált álmaimban csak angyalokat látok
Felemelem kezeimet, megadom most magamat
Képzeletben könnyűszerrel rombolok le falakat
Szégyen, halál, bűn, gonoszság elpárolog hirtelen
Kívül lehet nagyon hideg, de forróság van idebent
Átneveznék minden utcát,
Parkokat és tereket
Kihámoznám önmagamból
Az elsorvasztott gyermeket
Elengedném, menjen bátran,
Győzze le a világot
Gyógyítson és simogasson,
Ültessen sok virágot
ALTATÓ
Aludj, te kis gyermek, soha nem vagy árva.
Szerető Istened küldött e világba.
Korlátokat nem, csak tiszta ösvényt kaptál:
Esélyt, eget, szárnyat – fedezd fel, hisz rád vár.
Most pihenj csak, gyűjts erőt, mindjárt itt a hajnal.
Holnap majd folytathatod harcod önmagaddal.
Értsd meg hát a tervem: bennem élhetsz bátran.
Álmaid és kincseid én már megtaláltam.
KERESEM
zenében a csendet
ünnepben a lelket
káoszban a rendet
tavaszban a telet
szüntelenül keresem
szoborban a képet
csúnyában a szépet
könnyekben a mézet
önmagamban téged
keresem szüntelenül
kuszaságban mintát
szurokszívben tisztát
játszótéren hintát
szüntelenül
NEM VAGYOK SZÉP
Nem vagyok szép kívülről
Belülről meg nem láthatsz
Rám támadhatsz kívülről, de
Belülről meg nem bánthatsz
Szikes talaj vagyok kívülről
Nincs eke, mi felszánthat
Aranylakat fogva tart
Angyalkezek lezártak
OTT A CSEND A ZAJBAN
Ott a csend a zajban.
A tenger a patakban.
Van a kőben tánc is.
Gyomok között nárcisz.
ÉS KÖZÖSSÉG
újraélem és titkos széfbe rejtem
megérint és mégis elfelejtem
átölel és simogat
szembesít és tisztogat
minden új szó és pillanat
amelyben ott vagyok és te ott vagy
SZERELMES SZERETETBEN
Táncolunk a csendben
Egyedül vagyunk ketten
Ismert és ismeretlen
Szerelmes szeretetben
NEM KÉRDEZEK
megáldom az utat
hogy ne törjön el lábad
megáldom a mezőt
hol felépül majd házad
megcsókolom ajkad
mely világot hoz létre
felszántom a földed
hogy nyár jöjjön a télre
nem kérdezek többet
csak taníts meg csodálkozni
HŰSÉGVALLOMÁS
Ha mindenki magadra hagy teljesen
Lábnyomodba surranok majd csendesen
Félelmeid átviszem a tengeren
Kételyföldbe remény magját ültetem
Jóbarátod leszek idegen világban
Az ámen én leszek keserű fohászban
Homályban fáklyalángod én leszek
Jégviharban teremtek majd meleget
Ha elindulsz, én veled megyek bárhova
Győztes harcban én leszek a harsona
Ha csatát vesztesz, megpihenhetsz karomon
Az ellened lőtt tüzes fegyvert elkapom
Enyém vagy, s én benned vagyok kedvesem
Gyengeséged, erősséged
Csúnyád, széped, félénkséged
Teljes szívből szeretem
DAL
Tudom, lesz majd egy nap,
ahol nem lesz már könny, ahol nem lesz fájdalom.
Lesz majd egy társ,
aki nem hagy el, aki folytatja dalom.
Lesz ott egy tó, egy út,
melyre mindig fény ragyog.
Ahol nem érzem azt, hogy emberek közt
egyedül vagyok.
Lesz ott egy fal,
ahol megtorpan majd minden gyűlölet.
Mozdulatlan tenger vár,
mely elrejti minden bűnömet.
És tudom, hogy lesz ott egy kéz,
amely nem engedhet el.
S a hegycsúcson majd kereszt áll,
melyben nincs szögeknek hely.
ISMERŐS DALLAM
Ismerős dallam kopogtat az ablakon
Meghajolnak rácsaim, azt jelzik:
itt lakom
De egyszer majd egy lombhullatós
harsány tavaszon
Amikor érkezés és búcsúzás
egybekel a balkonon
Egészen biztosan némán és titokban
e világot majd itt hagyom
Az lesz az éjszakám s az lesz a hajnalom
elemózsia
CSÜCCS
Határ nélkül, vágyba zárva
Meztelenül némaságba
Felfeszülök, elgyengülök
Egy kis kőre lecsücsülök. Csüccs.
Keresve a miérteket
Eljátszva a szerepeket
Szép álmokat agyonütök
Márványkőre lecsücsülök. Csüccs.
Eltáncolom boldogságom
Boldogtalan táncmagányom
Fájó sebet bekötözök
Sírkövemre lecsücsülök. Csüccs.
GYERMEK KÉRDÉSEI
És a szárnyaink, ugye végig elkísérnek minket?
Nem ázik el a szívem, ha befelé sírok?
A FOLYÓ IMÁDSÁGA
Szeretnék
medrembe
szilárdulva
hömpölyögni.
EGYSÉG
Az egység eszköze a csend.
Hallgatni lehet együtt.
Beszélni nem.
TÁNCOS TÖRVÉNYEK
A táncos legnagyobb ellensége a talaj,
mely visszafogja szárnyait és bilincsbe forrasztja repülését .
A táncos legnagyobb támasza a talaj,
ahova mindig megérkezhet , ahonnan mindig lehet egy másikat ugrani.
BÖLCSESSÉG
A harcost, aki oroszlánokkal vívott győztesen,
hazafelé nyulakkal játszott küzdelem
gyengíti sebezhetővé.
KORCS GYÖNYÖR
Korcs gyönyör a kényelem
Láncolt szabadság a vágy
Szememben reszket a félelem
Virágot ültessek vagy fát?
A KÖLTÉSZET LÉNYEGE
A költészet lényege a mese
A mese lényege a képzelet
A képzelet lényege a vágy
A vágy lényege te vagy
HOZZÁD ÉS BENNED
Aranyat szórtam a földre
Fákról szaggattam ezüstöt
Hegedűszó tépte húsomat
Üres szavak vádoltak
És én csak Hozzád tudtam menekülni.
MAHOLNAP
Tegnap beszéltem a holnappal. Egyfolytában nosztalgiázott.
Tegnap a jövővel beszélgettem. Azt üzente, hogy ne féljek a mától!
ünnepi díszek
BÉKE ÜNNEP
Száz meg száz hétköznap után
megkeresem a poros dobozokat
s gondosan elhelyezem mécseseim a fal mellett.
Gyertyát gyújtok. Ünnepbe hívom a csendet.
Szegény vagyok.
Kongó üres templom. Ünnepre váró hűvös szentély.
Viasz olvad s csöppen könyöklő padokra
csellóhúrok sikoltanak
néma falak bekebelezik a titkokat.
Szélcsend és békesség kér bebocsátást
Remegve nyitom meg a rézkaput.
Gyere be, virágszirom.
Gyere be, hajnali pára.
Gyere be, esthomály.
Gyere be, gyermekszuszogás.
ADVENT NEKÜNK, OSTOBÁKNAK
Az első gyertya – tompítja a fájdalmunk
A második lobbanás – legyőzi a félelmünk
A harmadik láng – átmelegít reménységgel
A megváltó alázatosan indulni készül a Földre.
Közénk. Értünk.
A negyedik fénytitok – teremt, átalakít,
megsemmisít és felemel
S észrevétlenül megszületik bennünk is a csoda
… és itt már nincs rénszarvas,
nincs égősor, nincs árcédula
… és egyébként is teljesen lényegtelen,
hogy mindezekről mi hogyan oktalankodunk
Krisztus e világba jön.
Kezdet. Vég.
Újra. Megint.
Még mindig.
Csoda.
Az okosnak hitt telefonjainkat nyugodtan kikapcsolhatjuk.
FAGYOS ÉJSZAKÁBAN
Koszos zöld sínvagonban
Fagyos éjszakában
Reszketve szemlélem
hazavezető ösvényem utastársait:
Szerzetesek, utcalányok, angyalok és gnómok
Maguk elé bámulva lihegnek összefirkált ablakokra.
Velem szemben megváltószemű vándor mosolyog:
– Hazáig kísérlek majd, ne félj…
– suttogja szelíden,
S annyira valószerűtlennek tűnik mindez
ebben az örök decemberben …
KARÁCSONY VAN
Amikor a gyermekből eltűnik a gonoszság
S lant illat keveredik fenyőénekkel
Kandalló és hóesés verseng figyelmünkért
Ártatlanság hull némán a világra
Karácsony van
Kutatunk a nagy titkokban
Álmok, illúziók
Csend, békesség és dicsőség
S nem tudni, kinek milyen ajándékot rejt még az est
Amikor a gyermekekből eltűnik a felnőtt
Gyertyahang és csengőláng táncba perdül
Álom és ígéret tölti meg párnánk
Szeretet születik a tisztaságból
MINDEN TELET MEGÜNNEPLÜNK
januárból május lett
gyermekhitből felnőtt lett
igazságból ferdítés lett
tisztaságból szürkeség lett
minden tavasz csalódás
újat ígér s régit mutat
de vissza lehet fordítani a rügyeket
mert van egy szent és tiszta üzenet:
az óceán táplálja a forrást
a mozdulatlan mozgatja a mozgást
a szélcsendből vihar lesz
a durvából szelíd lesz
a hazugból igaz lesz
a koszosból fehér lesz
minden telet megünneplünk.
Örökre.
ESTI ÓRA ÚJJÁSZÜLETVE
Esti szellő és hárfadallam festi az eget színesre
Szelíden simogat és elaltat a hold
Kint egyre sötétebb és ijesztőbb
Bent egyre nyugodtabb és világosabb lesz minden
Ma este mindenki megbékélhet mindenkivel
Minden arc csak nevetésre képes
Elfelejtjük átkaink
nincs szavunk a neheztelésre
Minden kéz védelembe öleli törékeny testünk
A csendet is el tudnánk most mesélni
Kíváncsi gyermekeknek
Mondataink hidakat építenek
Virágok nőnek némán s nem vágja le őket senki
Nincs kérdés, nincs kétely, nincs idő
A tundrán ma egyetlen állatka sem lesz áldozat
Tánc, sóhaj, szerelem, kacaj és tangó
Hiányok és félelmek simulnak levelek susogásába
Ma nem öregedtünk egy picit sem.
ELSŐ KARÁCSONY
Ma valami különleges füst száll a rőzséből
Ma az alkony titkot rejteget
Ma forrong a jég és megfagy a tűz
Ma be fog teljesülni az ígéret
Ma szétszakad a Menny, lezuhan a kincs
Ma sebet kap a bűn, és van lesz a nincs
Ma zenét nemz a csend
Ma elnémul a tó, megnyílik a könyv
Ma megszűnik a láz, megszületik a könny
Ma felborul a ritmus, megremeg a hegy
Ma elnémul a szó, ma nem hullik a hó
Ma eltörnek a rácsok, ma jászolsírnál állok
Ítéletben, vádak között, eltűnnek az átkok
Szögek között szalmaszikla, új életet látok.
TÉRKÉPPEL A KEZEMBEN
Betűim elsüllyednek a puha papíron
Megtaláltam, mégis kutatom a Titkot
Térképpel kezemben tévelygek vissza
A hideg betlehemi mítoszéjszakába
De miért halk az angyalének?
Miért mennek másfelé a pásztorok?
Apró gyertyáim óriás árnyékában
Katedrálisok ünneplik a semmit.
S az igazi gyermek
Már a Golgotára készül.
A FELTÁMADÁS ELŐTTI NAP
Lándzsa karcol igazságot
Véka alatt lámpás pislan utolsót
Gonosztevők csúfolódnak
Ecetet öntenek tiszta forrásba
Újra Istent ölnek a Koponyahegyen
Sötétbe süppednek saruink
Szégyenünk sürget sikátorok felé
Sietnünk kell
Lopódzva érkezik az ünnep
Még az Istentisztelet előtt oda kell érnünk
Hogy rendbe hozzuk a templomfüggönyt
Mi tettük őt gyolcsba
Penészes sírboltba
S e történelem egyetlen szombatján
Gyilkosok imádkoznak
Megfeszített Istenükhöz
De nem jöhet válasz.
szembejövő sorok
Szerelmes vagyok a mennyországba. Tudom, hisz a pokolból jövök.
AZ EGET KARCOLGATJÁK A CSÚSZÓMÁSZÓK.
Szemetekből Isten sugárzik.
MUSTÁRMAGMENNYORSZÁG
Sikerem a sikertelenség százszorszépe.
ISTENT NEM LEHET FÉLVÁLLRÓL VENNI. EGYSZERŰEN NEM BÍROD EL
Közös élményeinket nem egyszerre éljük át.
MEGSEBEZLEK – ÚGY SZERETLEK.
A betonból is fakadhat zuhatag, ha elég ereje van a víznek.
HARCBAN HULLT EL LÉTEM, S MÉGIS GYŐZVE ÉLEM.
imakönyvek
MESSZE VAGY, ISTEN
Messze vagy, Isten
Vagy csak más nyelvet beszélünk?
Gyermekként, de ráncos kezekkel
Elkeseredetten tördelem járókám rácsait
Sírok, s magam sem tudom,
Mire van jobban szükségem
Hogy karjaidba végy?
Hogy megetess?
Hogy tisztába tégy?
Még nem tanultam meg beszélni
Érted a gügyögésem?
ŐSZI ÉNEK
Keresztvergődésed szögeiben
átmelegít szereteted,
de megrémiszt saját kegyetlenségünk.
Vízen járó lábnyomaidban
elsüllyednek rossz döntéseink,
megtisztulnak hibáink,
de hullámokat tör saját hitetlenségünk.
Jászolágyad alázatában
megszégyenít egyszerűséged,
de elszomorít saját oktalanságunk.
Csendcsodád,
békeburkod,
szeretetszíved,
tisztaságtitkod
add rám újra,
Öltöztess fel,
mert átfagytak ujjaim.
S ahogy nézem,
igencsak közeledik ismét a tél.
TITKOS TALÁLKOZÁSOK
ma láttam a szemeid
tegnap tapintottam a homlokod
ma kisgyermek voltál
tegnap szomorú aggastyán
ma hallottam a hangod
tegnap lábnyomodba léptem
ma megtépázott ágon ültél
tegnap folyóparton ünnepeltük az őszt
ma ott voltál a felhőkön
tegnap a felhőtlen égen
ma féltő anyai kéz simogatása vagy
tegnap nesztelen levelek kergetőzése
Mennyire szeretlek felismerni!
BAMBÁN BÁMULOM BOKRAID
Bambán bámulom bokraid
Elgyengültem
De mégis most lettem erős
A csended megsemmisítette a zajt
Valahol mindig is sejtettem
Hogy az igazság nagyon egyszerű kell, hogy legyen
Megsemmisülve, de elindulok
Átszögezve, de biztonságban
A hegyek párkányára ültetsz
S együtt nézzük
Hogy nesztelenül nőnek virágaid
Minden hídon átlépünk
Bukfencezünk a tengerparton
Sosem mertem kimondani
Mert csonkává törik fogaim a szót:
Szeretlek
LEFESTENÉLEK
Lefestenélek, de nincs olyan szín
Kifaragnálak, de eltörne a vésőm
Eltáncolnálak, de vérezne a lábam
Elmondanálak, de hazudnának a szavak
Ködbe, márványba, hangforrásba rejtőztél
S engem csak lépteim kopogása kísér koporsómba
Így üres a vásznam, durvák a köveim
Tétova topogásom komikus szánalom csupán
Megkonduló némaságom elenyészve szertefoszlott
Egyetlen esélyem maradt: megérinthetlek.
A SZÁZEZREDIK
Vadászom, de én vagyok a csapda foglya
Repülök, ám szárnyaim ólomlánc fogja
Zörgetem az ajtót
Öklöm véres a kopogtatástól
Mustármag hitem,
mint fuldokló a legapróbb deszkaroncsba,
kapaszkodik a levetett golgotai gyolcsba
És megint megérintem ruhád szegélyét
Hátha, immáron,
talán százezredszerre is,
tényleg meg tudsz gyógyítani
CSAK TE
Téli csodában járni
Hazugot igaznak találni
Fűillatban elrejtőzni
Csak Te tudsz Istenem
Tisztaságba menekíteni
Könnycseppeket elfeledtetni
Barátként el nem hagyni
Csak Te tudsz
Álomszirmokat nevelni
Sötétben fényt gyújtani
Fagyban parazsat simogatni
Csak Te
Háborúban mégis énekelni
Gyűlöletben mégis szeretni
Szikes szívben gyökeret ültetni
Pillanatban örökkévalót élni
Tövisek közt mégsem félni
Lángolni de el nem égni
Csak Te tudsz
Bűnt csak porba írni
Elmenni és visszatérni
Gyöngédségben átölelni
Egyedül
Csak Te tudsz Istenem
BOCSÁSS MEG, ISTENEM
Bocsáss meg, Istenem
könnyeket görgetek eléd
az éjjel belém mart a gondolat
nem tudott felnőni gyermeked
apró kis trükkjeiben
komoly bújócskákban
meg nem festett képei közt megrekedt
nem tud ölelni – inkább ölelésre vágyik
védeni erőtlen – most is védelemre vágyik
nem teremtett otthont – puha ágyra vágyik
oltalomért böjtöl – szeretetre vágyik
Bocsáss meg, Istenem
Nem tudom uralmam alá hajtani Földedet
Bocsáss meg,
nem is akarom …
TITKAIVAL KÖRTÁNCBA HÍV A HAJNAL
Titkaival körtáncba hív a hajnal.
Porszemekbe rejti üzenetét a születés.
Fáradhatatlanul újra kopogtat,
S hömpölyögve tódul belém az Élet.
Istenem!
Ma reggel mozdulatlanul körbejártad a szobám.
Mellém ültél.
Patakok vidámságát, folyók békességét,
Esők könnyeit, tengerek hatalmát adtad.
Egy kicsit mintha bújócskáztunk is volna.
Hallgattunk és beszélgettünk.
Nem féltünk, nem fáztunk, mert tudtuk:
Ma mindketten közelebb ültünk le egymás mellé.
Gyere el holnap is! Várni foglak.
SOHA, SOSEM, SOHASEM
délről észak felé
nyugatról kereszt felé
enyészetből életbe
hervadásból kikeletre
esőcseppekkel átitatva
márványcsodává faragva
oltalmaddal átkarolva közeledem feléd
Tőled, Miattad, Hozzád
soha, sosem, sohasem
hagytál önmagamra
soha, sosem, sohasem
sziromharmóniád
lassan felnöveszti bennem
legtitokzatosabban féltett virágaid
melyek nem hervadnak el
soha, sosem, sohasem
MÉG MINDIG NEM TUDJUK , KI IS VAGY
még mindig nem tudjuk, ki is vagy
ettünk a kenyérből
némán bámultuk csodáid
voltunk bölcsek és balgák
papok és pásztorok
péterek és tamások
pedig billegett csónakunk a megdorgált tengeren
voltunk elsők és utolsók is
nyelvünk bilincseit is szétzúztad
mégsem tudjuk, ki vagy valójában
… és csak megyünk az úton
társakkal, akik évek óta próbálnak követni
de még csak fel sem ismerünk
születünk, majd gyászolunk
ébredünk és álmodunk
rombolunk és alkotunk
butuskán s őrülten játszunk csupán,
de hogy igazán ki vagy te – nem tudjuk még
TALÁLT TÁRGYAK ORSZÁGA
Elhagytam a szavakat
és te hangtalanul szóltál hozzám
Eldobtam a vésőt
és szélből faragtál szobrot nekem
Elszakadt ruhám és kabátom
te napfénybe öltöztettél
Világok süllyedtek zátonyokká
de kézmeleged hazáig simogatta lépteim
Ma már bármikor nyitva áll a kapu
melyet gyémántoroszlánok őriznek bátran
Hangtündérek hívnak
beléphetek, leülhetek
belélegzem a békesség bíborillatát
Közelebb hozzád
csillagok csoszognak
csillogócsűrjeidbe
Közelebb hozzád
Távolabb magamtól
megtaláltságom mámorában
örömtányérokból együtt lakomázunk
VELED
amikor minden ígéret megkopott már
amikor a hideg is éget
akkor is veled leszek
lehet, hogy nem érzed
biztos, hogy nem érted
van gondolat, amit nem lehet jól időzíteni
van mélység és magasság, amely közt
még sincs távolság
lehet, hogy nem érzed
biztos, hogy nem érted
de ott is veled leszek
van éjféli napfény
lehet, hogy nem érzed
van májusi hóvihar
biztos, hogy nem érted
elég, ha tudod: Veled vagyok
kitépett lapok
AMIKOR ÚJ HÁZBA KÖLTÖZÖL
amikor új házba költözöl
takarítsd ki felejtéssel
mosd fel figyelmességgel
fesd át falait a megszentelt
hazatalálás illatával
védd sarkait türelem takarókkal
tégy apró falatokat a betérőknek
tedd a kályhád a legnagyobb szoba közepére
díszítsd fel szeretettel
lakd be békességgel
tárd ki ablakait
egyedül a gonoszságot zárd ki
MOST ÉN IS ELMONDOK NEKED VALAMIT
az itteni még nem a szent föld
de felmentem, mert nem is próbál az lenni
kirakatban függnek szabályai e rendszertelenségnek
óvatosan pengesd a húrokat
itt más dalokra mulatnak a mulatók
ha évidőt adnál, te csak pillanatpercekre kellenél
ha bárkát építesz majd, a menekülést is
reklámoznod kellene
különben marad mindenki
a Víziparkban lubickolni
ha nem vigyázol, akkor mindenki fájdalmát
rád égeti a gonosz Egyenlítő
most csak a helyed, pénzed
talán néha a tested kell
igazi valód érdektelen csomag,
melyet jobb, ha ki sem bontasz
fájdalmad nem hat meg senkit,
csak, kinek hasznot hozhat
itt ritkás árnyékban fulladozik az önzetlenség
itt zajként definiálják a léleksuttogást
ez még nem a szent föld, de ne szomorkodj
csak kérlek, hogy óvatosan pengesd a húrokat
HIDEGBEN SZÜLETIK A HARMÓNIA
a hidegben születik a harmónia
a jég magában hordozza az olvadást
a sivatag forrást rejteget
a bölcsességben ott lakik az ostobaság
az ostobaságban ott lakik a bölcsesség
a háború a békéről álmodik
a zajban a csend reszel zörejeket
a templomban ott bujkál az ördög
a zár azonban nyitható
a köveket össze lehet törni
a súlyokat el lehet dobni
a sebeket be lehet kötözni
EGYÜTT
Válladra hajtom gyermektitkaim
Betakarlak ártatlan kérdésekkel
Betakarsz igaz és szép válaszokkal
Rád bízom félelmeim és szárnyaim
Együtt számoljuk szuszogásaink
Köszönöm, hogy felülről láthatom a felhőket
Mindennél jobb, ha egymásban élünk
Közös gyémántcsoda mindenünk
MICSODA GAZDAGSÁG
lapok a kézben
zene a fülben
fény a szemben
szandál a lábon
csomag a háton
ritmus a szívben
szavak a szájban
álmok az agyban
micsoda gazdagság
A NAGYSÁG ELTÖRPÜL
A nagyság eltörpül,
a szükség és a vágy keveredik
harcol az önző és a szelíd
Kételyeid darabjaira törik szét a szivárványt
És az első kérdés erejével tombol benned a „Miért?”
És mögötted,
ledöntött oltárok árnyékában
újra életre kelt áldozatok marnak beléd
És most nagyon távoli még a szó is,
kegyelem, reménység, bizalom.
A Menny másik oldalán azonban
milliók szorgoskodnak azért,
hogy holnap,
valamilyen apró ragyogásból,
emberi és isteni érintésből, egy
ottfelejtett ajándékból megértsd;
Semmit nem tudsz tenni,
semmi nem történhet veled,
ami miatt kevésbé szeretne téged az Isten.
EGYSZER LESZ OLYAN VERS
Egyszer lesz olyan vers
melyben hirtelen elfogynak a szavak,
szóközök és betűk
lesz olyan vers,
amelyben az átkok áldássá lényegülnek
ahol minden gyom s hulladék gyémánttá nemesül
minden tisztaság illatba fordul
minden szándék szelíd szeretetet szül
addig csak zsengéket borítunk egymásra
de titokban, legbelül már pengnek a húrok
ébredeznek a szendergő szimfóniák
születnek a sorok
készül már az a vers
eddig soha nem hallott szavakból,
szóközökből és betűkből
ma már titokban hallottam egy csendnyit belőle
Tornay András, Budapest, 2015
ISBN 978 – 963 – 12 – 2479 – 5
Tipográfiai tervezés, nyomdai előkészítés, borító: Vass Tímea
Borítófotók: Nehézy László
Nyomdai munkák: Conint Print Kft.
www.tornayandras.hu
www.facebook.com/tornayandrasversei
Ha szeretnéd letölteni vagy kinyomtatni a verseket, akkor ez egész könyv anyagát megtalálod itt PDF formátumban.