Jelen

Megrágtam. Megettem.
Kihánytam. Lenyeltem.
Neveltek. Neveltem.
Vezettek. Vezettem.

Színházban. Szerepben.
Felálltam. Elestem.
Rombolok. Teremtek.
Jöhetek. Mehetek.
(Önmagam. Lehetek.)

Eladtak. Megvettek.
Bűnhődtem. Büntettek.
Zajokban. Csendekben.
Kérdeztek. Feleltem.

Magányban. Tömegben.
Találtam. Kerestem.
Eláztam. Nevettem.
Törődtem. Szerettem.

Budapest, 2019. május 8.

Látnunk kell a földi poklot, hogy felfogjuk
milyen szánalmas a földi mennyországban panaszkodni.

Budapest, 2019. április 17. 

Az első lapon ideadtad a világot
Most a mese vége felé
Lassan kicsúszik kezünkből a könyv
Már nem értem a szavakat
Szándékok és emlékek is elrejtőznek
Hallani vélem halk dúdolásod
De akárhogyan is szeretném, nem ismerem fel a melódiát
Mégis értelek.

Te most ismét gyermek lehetsz
Minden illat, íz és csoda
Hol volt, hol nem volt
S újra félelmetes szörny a játszótéri mászóka

Félek én is
Már az elsőt sem tudom kiismerni, s
vajon lesz e helyem a második világban?

Budapest, 2019. április 9.

a megkezdett mozdulat folytatódik
hiába álltunk meg
a ki nem mondott szavak
ott rügyeznek némaságainkban

megkötözve is tudunk táncolni
undorodva is lehet ámulni

A magban szuszog egy egész kert.
Ott a talán. Az igen és nem.
Nincs szabadság, nincs itt semmi.
Nincs szerelem, nincs mit tenni.

nincs út
nincs kút
titok burkol mindent
a fent szenved bennünk itt lent

Budapest, 2019 február 17.

Lerázhatsz, ellökve eltaszíthatsz
Megbánthatsz, átszúrva megvakíthatsz
Hazudhatsz, gonoszul elgáncsolhatsz
Használhatsz, konokul megvádolhatsz

Nevethetsz, megvethetsz, de élek
Gyűlölhetsz, szerethetsz, nem félek

Budapest, 2019 február 12.

Azt álmodtam, hogy átalszom a világvége előtti közvetlen pánikot. Amikor felébredek majd, már csak annyi időm van, hogy belenézzek a káosz vajúdásába s ezt mondjam: -mert már csak Te leszel ott akkor- hogy mindent köszönök!

Budapest, 2019. január 30.

fekete zongora ravatalánál zokogni
január utolsó napjaiban, amikor
az idei naptárakat már mind leértékelték
s fázik a lábunk
nem látjuk szépnek a telet egy picit sem
miközben sóvárogjuk a társas szemlélődő csendet
a hangtalan simogatást
a hazatérés illatát

keservesen nyílnak az ajtók
miközben a semmi kapuin dörömböl sérült öklünk

bújj hozzám – imádkozzunk együtt
melegíts fel
alig látom a hajnalt
álomszünet van

nem szeretem idők ezek
túlélések háborús időzónái

és már hallom az ördög lábnyomának surranását

ne késlekedj tavasz napja
a gyűlölet eltakarva
mutasd gyámoltalan virágaid
temetésre készülő árváidnak

Budapest, 2019. január 29.

Engedd meg, hogy a vihar ne haragot,
hanem megtisztulást jelentsen
Engedd meg, hogy elmúlásban romok között
a kezdeteket keressem
Engedd meg, hogy semmi más,
csak tisztaság és őszinteség vezessen
Engedd meg, hogy megértsem a sérülést
és a hibákat is szeressem

Budapest, 2019. január 17.

csend. hó. gumiabroncs sercegés
kontinensek egymásra hajolnak
hull a csend. hallgat a hó.
hála hullámzik hangtalan pihék házikóiban.
csendkánon ismétli néma simításaid
csend. hó. minden megcsúszik, ami gyors
minden megtelepszik és tapad, ami nem akar gyors lenni
csend. hó. csend hó.
benned lenni csudajó.
lábnyomod titokropogó.
imádságunk szótlan, csak toporgó.
csend. hó. vászontakaró.
pelyhekkel fest nyugalmat és békét
a titokzatos égi alkotó.

Budapest, 2019. január 8.

zsák-zsák teli zsák
zsákutcánkban nincs irány

hiába szól BACH csomó pontjában a tiszta muzsika
itt csak a krémszarvasok orra vöröslik

a felváltót barna szalma jászolba csomagolják
kevés bölcs jár mostanában errefelé
újramelegített gesztenye fanyar illata
falja fel mosolyainkat

zsák-zsák teli zsák
tilos alma fanyar mák
zsák-zsák üres zsák
zsákutcában nincs irány

pedig a holtágon túl, ahol már nem találsz lábnyomokat
hógyapotfák és hógyapotbokrok ajándékcsodái várnak
fehér pelyhek halk megérkezése beavat a titkos csendbe
hattyúszárnyalások hívnak egyszerűen Betlehembe

segíts nekünk te is kedves Attila és Sándor
rakjuk meg végre azt a tüzet
a tíz lépcső maradék korhadt deszkájából

Budapest, 2018. december 18.