Jelen

Helyzetkép

A szamaritánusok aranyat halmoznak fel
Hazudnak a hírvivők, remegnek a fák
Éppen búcsúzni készül, vagy már el is ment
Az egyetlen, ki mindig szépnek lát

Már nincsenek betűk, elfogytak a szavak
Besurran az őszi köd a küszöböm alatt
A mindig és soha már csupán véletlen
Mesék és dalok tartanak még életben

Hétmérföldes hazatérő tündérszárnyú lábnyom
Ártatlanságra, tisztaságra és kezdetekre vágyom

Budapest, 2021. augusztus 30.

Aranyrozsdás pompa

jól szervezett hanyatlás
gazdagon díszített enyészet
fuvola és hárfakísérettel
ám mégis szerethető

mert az állványok mögött
remények és álmok vajúdnak
apró dolgok csodáiban
szétmálló nosztalgiára rezegnek a húrok

aranyrozsdás pompa ez
vajon meddig még?

Párizs, 2021. augusztus 13.

MÉG

enyészet helyett – tavaszt – MÉG
rombolás helyett – szépséget – MÉG
távolság helyett – érintést – MÉG
pusztulás helyett – életet – MÉG
hanyatlás helyett – gyógyulást – MÉG

vigasztalást, áldást
csodákat és lámpást

ízeket, illatokat
emléket és múltat

harmóniát, békességet
csendet és szelídséget

játékot és teljességet
táncokat és fényességet

simogatást, ölelést
angyalhangot, érkezést

MÉG
MÉG
MÉG

Párizs, 2021. augusztus 10.

1921-2021

minden száz évben átélem ugyanazt
hajnalreménység
gyógyulástavasz
virtuóz szabadság
ártatlan játék
virágzó mérföldkövek
szebb holnap álmai

Párizs, 2021. július 31.

Felhők felett

felhők felett
távolodni az érthetetlen szenvedéstől
harmóniavédelem csendjében
hálás vagyok

hárfareménység íze van számban
annyira hiányzott már valami
földöntúli, angyalléptékű szimfónia
ahol eltűnnek a hangszerek határai
s egyetlen dallamfolyam mossa át
nevetéssel az agóniát

gyógyulok, zsugorodik a fájdalom
tánc és kacagás hívogat
régi új ösvényekre

tiszta öröm
habos csoda
emberfeletti szépség és erő
szárnyalok
repülök
felhők felett

Budapest és Párizs között, 2021. július 31.
AF 1295 járat – felhők felett

Az autók sem olyan színesek már

Félek nézni, mert nem tudom mit látok
Félek lépni, mert nem tudom hol járok
Segíts nézni, hogy tudjam, hogy mit látok
Segíts lépni, hogy tudjam, hogy hol járok

Mert az autók sem olyan színesek már
és én egyfolytában mindenhol csak fázom

Budapest, 2021. július 11.

Számolni még tudok

Számolni még tudok
az még megy
egy, kettő, három, négy, öt
hat, hét, nyolc, kilenc, tíz,
tizenegy, tizenkettő, tizenhárom,
tizennégy, tizenöt, tizenhat,
tizennyolc, húsz, huszonegy,
huszonnégy, huszönt, hanrincs,
hanrincseny, harminchét,
harmincnyolc, harminckilenc,
negyvenegy, neggyenhét, hatvanegy,
hettenkép, nyolccannégy

Látod… számolni még jól tudok kicsim.
Nagyon fázom. Takarj be.
Énekelj nekem.
Jó éjszakát, aludj jól.

Miskolc, 2021. július 11.

Kis kacsa

kis kacsa vagyok
fürdök a fekete tóban
minden mozdulatnál
egyre sötétebb lesz a víz
én mégis megtisztulok

a nap szépen csendben aludni tér
megjelenik lassan az aranyhíd
és készülök arra,
hogy megtanuljak
végre szabadon lebegni

Budapest, 2021. június 28.

itt vagyok és ott vagyok

érthetetlen csend és megmagyarázhatatlan titok
itt vagyok és ott vagyok
virágzó sivatagok és kiszáradt oázisok
kint vagyok és bent vagyok
közeli távolságok és céltalan szárnyalások
lent vagyok és fent vagyok
gyönyörkoplalás és ölelő karok
ez vagyok és az vagyok

Budapest, 2021. június 21.

Ajándékpillanatok

Minden szerep, minden helyzet
– de csak ott és csak akkor-
megismételhetetlen csoda és ajándék

éppen mostot nem pótolhat
reményálom sóvárgás
vagy szépvoltemlék lehetőség

Budapest, 2021. június 7.