Tornay András verseinek oldala
Rendszeresen új tartalommal!
Muzsikálj nekem te őrült ismeretlen
Rejtélyhajnalt, zúzmaraszenvedélyt
Tekints rám te tébolyult tehetség
Kapard, simogasd, átkozd, kényeztesd a húrokat
Lépj velem angyallábnyomokba
Repüljünk virágsziromszőnyegen
Itt hirtelen idegen világok karcolják egymást
Légy hű útitársam
Nem szabad már többször eltévednem
kuszaságkétely
közönykiáltás
kalandkaloda
könnykönyörgés
keresztútkíváncsiság
körköröskezdeteim
A kisfiú magasra próbál ugrani
Azt hiszi, hogy sikerül elrugaszkodnia
S egyszer talán repülni is tud majd
A rózsáról a sárga szirmok
Hangtalanul válnak el
Óvatosan, puhán érkeznek a földre
Egyetlen mozdulatban feloldódik
A gyengédség, az illat, a szívverés, a tánc
Angyali szépség vakít el
Vonz és befogad
Lebegni tanulnék, de betakarnak hatalmas
Bontatlan szárnyaim
Misztikus találkozás ez
Jelenlétben hiányban
Meztelenül ruhában
Tapsviharban magányban
Mesterben és tanítványban
… és most velem lépdelsz
a hajnali ködös folyó partján
Együtt fázunk
Egymást takarjuk be néma szeretettel
A tűz szép lassan felmelegít
Távolban harangok zúgnak
Angyalok és szentek
Békehavat szórnak
… és én már nem akarok felseperni
hátha itt marad így néhány hajszálad
amibe belekapaszkodhatok,
ha netán majd süllyedni kezdenék
Tudom, hogy már nem lehet
Mégis gyermekként könyörgöm:
Valahogy próbálj engem még szeretni.
Kopogtatnak súlyos dühös csendek.
Örök titkokat őrző sziszegő percek.
Most társad lettem némaságodban.
némaságba és távolságba szakadt
a legszebb színű kékezüst tekintet
elváltak egymástól szavak és fogalmak
minden mi itt maradt anyag csupán
bűntudatunk lassú körmenete
ünnepli a túlélést és romokat
Vajon hány követ vagy sziklát
tudtunk volna még elmozdítani
nem lesz azért sem önsajnálat
mert minden csoda és ajándék volt
húszezer-százhetvenhat
egyszerre megélt hajnal
itt remeghet a föld, vagy ömölhet a láva
hiszen te már tudod: a lakat nincs is zárva
köszönök mindent, jól csináltad végig
a dalt mit dúdoltál, most viheted az égig
Most már érthetsz és megérthetnek
Mostantól hibátlan a muzsika
Most találkozhatsz testvéreiddel
Mekkora öleléseket kaphatsz
Micsoda virágok közt léphetsz
Most jönnek csak igazán az ízek
Most még szebb lesz a paletta
Bársonyszirmos simogató sárga rózsa
Nem szárad el az őszi levél sem
Nincs mellé ütés a zongorán
Hibátlan a kórus, megmosolyogtat
a dráma, a kor, a sok-sok hiábavalóság
Fiatal vagy, hibátlan és gyönyörű
Teljes és tökéletesen szabad
Most van jól
Most jól van
megbüntettek mert nem megfelelő helyen parkoltam
rácsodálkoztam hidakra és ártatlan gyermektekintetre
némaságot és csendet kerestem hatalmas zajokban
legkedvesebb dalaid hallgattam
soha nem értem haza ennyire lassan
szellőztettem lehúzott, kitárt és kinyitott ablakokkal
készült rólam egy fénykép, ahol egy angyal mellett állok
lement a nap, lehűlt a levegő, gyönyörű volt a köd
kisimult és hirtelen kifakult a takaró
holnapi dátumot írtam egy papírdarabra
vadmenta illatú gyertyát égetek,
a címkéjén egyszerű felirat: LOVE
meg sem mozdul a láng
Firenzére gondolok, az utolsó simogatásra
végső szavaimra, amiket neked mondtam: „Ne félj!”
egy kicsit még viszem tovább a véred,
aztán megpihenek majd én is
bocsáss meg, ha rosszul csináltuk
szinonimákat keresek
most pedig ki fogom mosni a szennyeseim
Egy első ködös novemberi éjszakán
Pesten vagy talán Óbudán
Egy társasház társtalan oldalán
A körfolyosó tárlatán
Belepillantok a tudattalanul
feltárulkozó valótlanságokba
Egy fiú éppen lazacot süt
fekete főzőlapon arany kincsek kontrasztja
sejtelmesen világítja be hangulatos szobácskáját
Egy másik emeleten a saroklakásban
valaki üresen bámulja a plafont
Fiatalon, kisgatyában, pulóverben, egyedül
Vajon milyen idő lehet nála?
Valami titokzatos erő
Lehalkította a körút forgalmát
Egy másik lakásban, egy Amerikából érkezett nő
Posztmodern fényképeket próbál értelmezni
Mások itt az időzónák, megmozdul a mozdulatlan
Távoli otthonában rágcsálók menekülnek rémülten
Megbízott vándorok most szerelik a tetőre a
Karácsonyi fénydekorációt
Egy első ködös novemberi éjszakán
Pesten vagy talán Óbudán
A második emelet frissen festett kék falán
Sorsok és történetek keverednek
háborúkkal, magánnyal
szeneslapátokkal, lakatokkal
bátorsággal, szabadsággal
teli és üres polcokkal
szagokkal és illatokkal
mind más és más perspektíva
lehet lassan mosolyogni
hamarosan exponálok
Kereslek. Találj meg.
Előbújok. Kezet nyújtok.
Gyere te is közelebb.
Legyünk ketten együtt magányosak.
