induljunk el egyszerre
egyidőben, egyhelyről, egyfelől egyfelé
és nem baj, ha majd hegyek állnak közénk
nem gond, ha zátonyok és folyók szorítanak
jelen leszek mindig
álomban, valóságban
emlékben és reménységben
hidat építünk a legmélyebb szakadék felett
együtt te és én
csendviharban, zajok agóniájában
lepkeszárnyak zsongásában
óriás léptekkel
harmatcseppekben csoszogva
a legnagyobb szeretet ölelésében
kezdjük nevükön nevezni a teremtő
gyönyörű alkotásait