Tornay András verseinek oldala
Rendszeresen új tartalommal!
induljunk el egyszerre
egyidőben, egyhelyről, egyfelől egyfelé
és nem baj, ha majd hegyek állnak közénk
nem gond, ha zátonyok és folyók szorítanak
jelen leszek mindig
álomban, valóságban
emlékben és reménységben
hidat építünk a legmélyebb szakadék felett
együtt te és én
csendviharban, zajok agóniájában
lepkeszárnyak zsongásában
óriás léptekkel
harmatcseppekben csoszogva
a legnagyobb szeretet ölelésében
kezdjük nevükön nevezni a teremtő
gyönyörű alkotásait
Ez a kérdés. Válasszatok.
El kell indulni.
Mindkét irányból egymás felé.
Lánc híd vagy Szabadság híd?
Ott van benne a tenger
A töltény nélküli fegyver
A választalan kérdés
Az érdemtelen féltés
Benne van a harcod
A könnytől torzult arcod
A bölcsőtől a sírig
A miért és a meddig
steril élet
ütközések, érintések, sebek hiányától
harsány szürkeségben
kijózanító unalomban
vérző kiszámíthatóságban
zárkakalandok börtönében
felfedezések, önfeledt táncok
őrület és szerelem
alkotás és rombolás
harapások, simogatások nélküli
hangtalan, zenétlen, szobortalan
szótlan, verstelen, képtelen
elvesztegetett, meg sem talált
el sem indult, célba sem ért
kimért, kiszámított, meg nem történt
értéktelen, meghunyászkodott és gyáva
steril élet
Csendbenhagyásos balesetet okoztam
minden reggel megerőszakolom önmagam
betűk, szavak, néha mondatok vajúdnak bennem
azért kell írnom, mert ilyenkor tudhatom csak,
hogy még nem hagynak közömbösen a végletek
hányásba lépek
csupán alakzatok torz tükörképei emlékeztetnek
tökéletes szépségedre
tömjént égetek
hátha megérzem gyermekkori lélektemplomom emlékeit
menjünk haza kérlek
ez itt nem a mi otthonunk
Amikor kiálthatnék, de nem mondok ki szavakat
Amikor megtehetném, de nem építek falakat
Amikor menekülnék, de nem kergetek álmokat
Amikor nem akarom, de titokban mégis bántalak
Amikor ezüst dallal színaranyba mártalak
Amikor üres kézzel csendjeimmel áldalak
Amikor hibát hibára halmozok
Amikor értéktelen, mit eléd hozok
Akkor is, ha belehalok
Akkor is a tiéd vagyok
Semmit nem tudunk róla.
Nem látjuk, nem halljuk, nem érezzük.
Csupán morzsákban látunk hegygerincet.
Táblákban irányt. Sanzonokban álmokat.
Talán befogadni sikerül néha.
Elkapni a foszlányait a szellőben.
De viharban már a neve is homályos.
Adni pedig kicsit sem megy.
Semmit nem tudunk róla.
Semmit nem tudunk rólad.
Te mentél el és közben én lettem a hajléktalan
Nem énekelsz többé de én lettem dallamtalan
Nem vittél el semmit mégis én vagyok kirabolva
Újra kell most értelmezni szavaim a bizalomra
Te csuktad le szemeid és én lettem világtalan
Az utat már ismerem mégis minden iránytalan
Ahol azonos az egész és a fél
Ahol virágot rejt a nyár és a tél
Ahol összeér az észak és a dél
Mondd, zizzennek ott levelek?
Ott is bánt, vagy simogat a szél?
Csendzuhatag időcseppek
Dallamaim megkövültek
Szent szavaim betűk lettek
Arany kapuk tágra nyíltak
Angyalszárnyak betakartak
Vad kalandok elmaradtak
