Jelen

Vonaton február

Hamvasmályva harmóniák születnek
ahogy decemberi ráncos kezek
egy májusi dalocskát próbálnak
elhangolt és kopott zongorán
újra életre kelteni

tervek és emlékek folynak
egyetlen lomha zakatolásba
keressük azt a szót, ami még szent lehet
amit nem fed még be a szürke groteszk por

pislákoló fáklyahamu
téli földmagány szomorúsága közben
szép lassan sötét lett
s az ablakok elé egy másik világ lopakodott

észrevétlenül átsiklottunk egy másik országba
ahol már nem értjük a táblákat
és csak találgatjuk a feliratok üzeneteit

Valahol, 2018. február 19.

Megtalálva

tegnap kérdés, ma már válasz
tegnap kétely, ma már támasz
tegnap kérés, ma már hála

tegnap tudás, ma már titok
tegnap kaptam, ma már adok
tegnap voltam, ma már vagyok

tegnap még zaj, ma már csak csend
tegnap még lent, ma már csak fent
tegnap még fent, ma már csak lent
tegnap még kint, ma már itt bent

Budapest, 2018. január 10.

Itt is, ott is, amott is

néma kiáltásban
száraz áradásban
lassú gyógyulásban
forró gyertyalángban

vádló halogatásban
rejtett szakadékokban
szelíd megbocsátásban
társas magányosságban

fojtó szorításban
élő meghalásban
éber álmosságban
dühös árvaságban

a csendben, ahol az aranyhangok elhallgatnak
a tóban, ahol üres hálóval csak roncsokat halásznak
az úton, ahol sáros bakancsban sebesültek ballagnak
ahol sohasem keresnélek, pontosan ott talállak

Budapest, 2018. január 2.

Hazatalálunk

hangtalanul a bőrünkhöz simul a neved
vajon mit csináltak mások május másodikán
ma mégis mozaikszakadékokban csonkán harcolunk
miközben modellt és szobrászt farag magából a márvány
férfi, nő, fa, folyóárnyékban forog füves fövenyen
hatalmas szem simogatja megbocsátott tévedéseink
hazatalálunk

hamuként puha novemberi hóesésben
mi játékos csacska bohóctanoncok
akik mindvégig hittünk a mézízű szépségben és szabadságban
és már majdnem feladjuk
amikor nagyon halkan fülünkbe suttogod mélységes szeretettel:
“Itt vagyok. Ne féljetek!”

Budapest, 2017. november 2.

Lázadó kiáltvány

Már kilógok a sorból, mert még valami belóg a képbe
És szótlanul üvöltök, hogy ne tegyetek engem félre
Most tavaszdalt gyűjtök, de elteszem gondosan télre
Hát hiába püföltök, én csodákat hozok majd létre

Már kilógunk a sorból, mert még valami belóg a képbe
És szótlanul üvöltünk, hogy ne tegyetek minket félre
Most tavaszdalt gyűjtünk, de eltesszük gondosan télre
Hát hiába püföltök, mi csodákat hozunk majd létre

Budapest, 2017. október 11.

Gitár és szerelem

Gyertyafényes kávézóban
sziklafal előtt egy fiú pengeti gitárját
egy lány énekel
hamis hangok és érdektelen közönség zuhan tejszínhabos közönybe
a fiú a lánynak muzsikál
a lány önmagának játszik
üvegbe zárt fények lobogni sem mernek

ma este itt csak a húrok rezonálnak
a gitár mosolyog a lány sír
ma csak egy zenész muzsikál
szerelmi szavakra feleszmél
de egyszer sem hibázik a hangszeres kísér(t)et

magukról maguknak – Párizsról énekeltek
-rögtön tudtam, hogy sosem jártak ott-
fehérre szürke
szürkére fekete
pislogás remegett

szelíd szerény szépség széken szuszogva
nem talált rá szorongó szerelmére

nem sikerült a találkozás
egyedül a szerelmes gitáros mosolya lángolt
álomsúlyú könnyedség
könnycseppeket karcolt koszos kávéscsészéken

két zenész
hét fő közönség
három asztalnál
egy forró ital és egy langyos

gyertyafényes kávézóban
sziklafal előtt egy fiú pengette gitárját
egy lány énekelt

Budapest, 2017. október 7.