kopott szomorú szürke olcsó motelszobákban
ablakréseken és titokban
karácsony szökik dohos gyűrött párnákra
messze és távol
illat és szag
fény és sötét
felhő és hab
nagyváros és tanya egyben
engedjetek haza mennem
Jelen
Kétszavasok
Susogó ellenállás
Megvakított látványosság
Agyagbeton menedék
Megtépázott hajnal
Elegáns nihil
Budapest, 2018. szeptember 24.
Felhő felhő felé szalad
felhő felhő felé szalad
sötétszürke égbolt alatt
vasbeton pancsolás
viharháló szakadás
szándékaink szegénysége
szenteste reménysége
szentségtelen hajnalon
kételyeim vallatom
miként akácmézet csepegtetek csöndben illatos teába
úgy várom békédet e kisiklottan eláztatott világba
Budapest, 2018. szeptember 24.
Itt vagyok
te átjársz én bejárlak
te meghívsz én belaklak
ha elhagysz én maradok
ha nevetsz én kacagok
titkaid mind megőrzöm
ürességed betöltöm
ha zenélsz én táncolok
ha beszélsz én hallgatok
kincseid jól elrejtem
könnyeid nem felejtem
ha késel majd megvárlak
ha zuhansz majd elkaplak
csendedben nem dadogok
nem kell félned itt vagyok
Budapest, 2018. augusztus 15.
MindEGY
minden tánc
ugyanaz a dallam volt
minden vaskos fejezet
mégis csak egyetlen mondat volt
Budapest, 2018. július 8.
Tomboló titkok
A ránk bízott csomagokat gondatlanul és gondtalanul elveszítjük
Bénult ujjaink már nem lesnek nehéz, dohos függönyök mögé
Az éjféli szellő még ma is kérdéseket reteszel tágra nyílt ablakomra
Kicsit félek – még nem tudom, készen állunk-e
Vajon ki fog táncolni falaim közt megbújó dallamainkra
Budapest, 2018. július 8.
Nyár
csendverseny és álomvirág
úttaláló térképtelen térpadok
altató óra remegő ketyegése
lázlángú sivatagban megfagyok
Budapest, 2018. július 8.
Itt felejtettél
levendulafagylalt néma olvadása
téli júliusok nagylevelű feledékenysége
titokhangok szelíd vigasztalása
remegő érintésed néma karcolása
napszemű alkotóm
elhangolt altatóm
lepkeszárnyú páncélom
egyetlen szeretőm
ismeretlen teremtőm
frissen ásott temetőm
Budapest, 2018. július 8.
Vihar
Van olyan vihar, amelyik fákat dönt ki
és van, ami aranyképet rajzol búzatáblákba
Bécs, 2018. június 10.
Átlényegülés
bársonymaszkjaim elkoptak vagy lemállottak
már nincs semmi kötődésem a termőföldhöz
látod… teljesen városi lélek lettem
mint fa és lombja októberi hajnalon elbúcsúztunk
most azonban már tükörszárnyalás könnyedségében játékcsoda lopakodik
lábujjhegyen rajongok simogatásaidért
ezért az emberszínű tájban csendben összehajtalak
szeretetbőröndbe csomagollak
korlátlanul rád bízom álmaim
és halk puha altatód édeskés dallamára
hópehelyként felolvadok
miközben örökre eltűnök forró tenyeredben