Tornay András verseinek oldala
Rendszeresen új tartalommal!
– Bejöhetek?
– Gyere!
… és csak szótlanul ülünk a csendben
két jól nevelt neveletlen
– Bejöhetek?
– Bújj be!
… és megpihenhetsz némán az ölemben
érdemtelen szeretetben
– Bejöhetek?
– Már bent vagy.
… és hirtelen miénk lett a semmi és a minden
a jelen és a lehetetlen
– Induljunk?
– Maradjunk!
Már nem írok, nincs is kinek írni
Már nem sírok, nincs is kiért sírni
Nem kacagok, nincs kivel nevetni
Itt maradok, nincs hova elmenni
Már nem írok, nem is tudnék írni
Nem is sírok, ki lehet ezt bírni
Nincs több kérdés, minden csak tévedés
Elmúlt az emlék is, teljes lett a feledés
Nincs már vágyam, nincs bennem ölelés
Üres az ágyam, nem kell több ébredés
eltűntem a nevemből
már semmi sem igaz benne
ne keress
nem tudok édeset hazudni többé
eldobtál
értéktelen vagyok
a víz és a csend
a kint és a bent
a lent és a fent
mindez egy mind egy
minden mindegy
a szó a tánc
a madár és a lánc
a sima és a ránc
mindez egy mind egy
minden mindegy
A szeretethez fel kell nőni
A csodálkozáshoz nem szabad felnőni
Az örömhöz meg kell elégedni
A kalandhoz nem szabad megelégedni
Az igazsághoz oda kell találni
A békességhez meg kell bocsátani
A halálhoz meg kell érkezni
szeress, ha veled vagyok
szeress, ha kapok, ha adok
szeress, ha hangos vagyok
szeress, ha csendem dadog
szeress, ha jönnek a bajok
szeress, ha játszom és csalok
szeress, ha szemeim már vakok
szeress, ha fényem már nem ragyog
szeress, mert ha nem szeretsz
könnyeimbe fulladok
észrevétlen megfagyok
és minden percben meghalok
A télben ott a tavasz, a nyár és az ősz is
A tavaszban ott a nyár, az ősz és a tél is
A nyárban ott az ősz és a tél
A télre készülő ősz emlékezik a nyárra,
S békésen elfogadja a decembert
Az állatban ott van az ember
Az emberben ott van az állat és föld is
Mező, dombok, sasok és őzek
A jelenről tanítanak
Felfoghatatlan ajándék és csoda, hogy
Élhetünk, érezhetünk és táncolhatunk
Az ég nekünk kék
A fák felfelé növekednek
Minden fűszál üzen
A szépség körtánca ez
S bár még csak tanuljuk
Próbáljuk ellesni a lépéseket
Hatalmas öröm
Minden apró mozdulat
Ünnep van. Ma is. Most is.
Állandóan. Örökre.
Mélység és magasság tapsikol
Magához ölel, megsimogat a Teremtő
karcosan tiszta ma az éjszaka
mégis összeolvadnak fogalmaink
egybesűrűsödik az otthon és az itthon
megszelídül közöttünk minden távolság
édes de nehéz masszává lett a valóság
igyekszünk a legszebben szeretni
mégis pótcselekvések mögé menekülünk
ízetlen fűszereket rágcsálunk
éppen valamilyen versenyt sugároz a tévé
folyik a víz
zajosan kattan a zár
ebben a házban
minden kulcsot eldugtunk már
felhőemeletről bámulunk lefelé
integetünk miközben nekünk is integetnek
fulladozva menekülünk saját barbárságunk elől
menedékbarlangokban ápoljuk sérüléseink
világtalálkozókról kiszivárgó néma beszámolók
megfagyott de hullámzó víztükör
a védtelen és ártatlan szabadság felismerése
az elengedést nem tudtuk begyakorolni
légy ezért előfutár
vagy új hazát felderítő álruhás kém
szerintem mi is megyünk hamarosan
találj és készíts nekünk is szép helyet
a kristálytenger partján
aranysárga virágok közt
találkozunk még
viszontlátásra
állat és tündér ír ismeretlen verseket
harmónia hangok támadnak hátba
mintha egyezségben állapodtunk volna meg
egyikünk sem meséli el bűneit
apró színes üvegbe fagyott a mező
hullámzik a jég és minden ölelés célt téveszt
megvetemedett a nehéz kapu
érkezésünk indulásra kész
Ha a Te országod nem ebből a világból való, akkor
Törvényszerű a szenvedés és a tövis
Törvényszerű a támadás és az álomgyilkosság
Törvényszerű a konfliktus és a könnyek
Törvényszerű a közöny és a szurony
Törvényszerű a meg nem értettség és a homály
Törvényszerű a némaság a hangzavarban
Törvényszerű megsebesülni és elbukni
Törvényszerű megfeszülni és belehalni
Törvényszerű a törvény és a törvénytelenség is
Egyedül a kegyelmed nem törvényszerű
