Jelen

Összesimult buckák

nevető tündér és
halottak feltámadása ez is
nagykabátban nyáron
hallgatom az esőt

nem találsz jó szavakat
sem égben, sem könyvekben
sem szájban, sem hirdetőoszlopon
sem tócsában
sem sáros lábnyomokban

az első halott, akit láttam
egy partra fektetett vízbefúlt volt
lila ajkaiból csöpögött a tó

gyermekként elszaladtam
megszöktem akkor
és ma semmit sem tesz hozzá a művirág
és én sem kérnék egyetlen órát sem
ha most hirtelen
bekopogna a semmi
az emléktolvaj, a sötétség
a mozdulatlan áruló

a törések mentén csillog az üveg
kékcsodákat varázsol
ünneptelen évszakokba

sózott tortát majszolok
amíg várnom kell
minden mentes
meztelenség mindez

Budapest, 2022. március 31.

Új élet

Egy válaszom van minden kételykérdésedre
amikor kegyetlenséget és pusztulást kérsz számon

van új élet
van feltámadás
van végleg eltűnt
tisztavásznas újrarajzolás

Bennem nincsen árnyék, nem változik fényem
ami benned vonal, vagy jobb esetben betű
az bennem több kötetes családregény nagyívű

amit te kérdezel azt is én csempésztem értelmedbe
s egyszer majd egy másik lapon, másik napon
aranyvárosokban megérted a pocsolyákat is

Budapest, 2022. március 31.

Jönnek majd a szörnyek

Jönnek majd a szörnyek
Minket szörnyen összetörnek

A sereg már felfegyverkezett
Hamarosan elindulnak és
Jönnek majd a szörnyek

De ne félj, nem bántanak majd
Addigra már mi is szörnyekké változunk

Budapest, 2022. március 31.

Kell nekem egy nagy süppedő karosszék

kell nekem egy nagy süppedő karosszék
puhára koptatott megállóhely
nekitámasztva kerubok könyveivel
pislákoló ihletek integetnének
tömjénillatú párnácskája hozzám simulna
mesélne, vigasztalna, dúdolna

hátam lenyomata, hajszálaim ösvényei
legédesebb parfümöm
és egy fehér zsebkendő maradna benne csupán
ha hang nélkül, színtelen
eltűnnék hirtelen

Budapest, 2022. március 31.

Tavaszi kert

Azon gondolkodom,
hogy miért is érdekelne téged egy jelentéktelen apró vadvirág.
Hirtelen rádöbbenek,
hogy neked még a virágszirmon szundikáló harmatcsepp is fontos.

Budapest, 2022. március 19.

Selyemrét

X. szoba
X. kápolna
gránit lap
szemmagasságból
szívmélységbe

egyszerre nézem, olvasom, látom, hallom
érzem a neved
sosem szólítottalak így

kisimulnak lassan a ráncok
az anyagok elmúlnak
megrepedt porcelánemlékek
lábnyomok nélküli selyemrét

képzeld, átépítik a ház előtt az utat
máshol találkozik most a kereszteződés
az egyik irányban zsákutca lett

melléd ülök
recseg és csikorog a szék
gránit
szavak, jegyzetek, dallamok melegítenek
de az ablakban lévő virágaid sem élték túl
ezt a nyomorúságos telet

a legrosszabb az egészben az,
hogy semmit sem tudunk biztosan

Miskolc – Budapest, 2022. március 6.