Jelen

kikerülhetetlen

Budapest, 2024.  december 18.

Az élet nem alakul, hanem alakítod
A kincset megtalálod, vagy eltaszítod
Ajándékod gazdaggá tesz, vagy ki sem bontod
Az élet nem alakul, hanem alakítod

A kezed összezárod, vagy kinyújtod
A szíved elhidegül, vagy lángra gyújtod
A szó megszületik, amikor kimondod
De elnémul a zene, ha végleg lehalkítod

Elapad a folyó, ha a forrást kiszárítod
Elalszik a tűz, hogyha nem táplálod
Tönkre mehet kerted, hogyha nem gyomlálod
Csodát élhetsz át, vagy örökre útját állod

Az élet nem alakul, hanem alakítod
A kincset megtalálod, vagy eltaszítod
Ajándékod gazdaggá tesz, vagy ki sem bontod
Az élet nem alakul, hanem alakítod

Budapest, 2024. november 19.

(örökké tartó változat) 

Táncolunk a csendben
Egyedül vagyunk ketten
Ismert és ismeretlen
Szerelmes szeretetben

Ballagunk a csendben
Kezed a kezemben
Bandukolunk ketten
Szerelmes szeretetben

Hallgatunk a csendben
Fény csillog a szemben
Meghalva és megszületve
Szerelmes szeretetben

Elalszunk a csendben
Simogattad testem
Simogattam lelked
Szerelmes szeretetben

Álmodunk a csendben
Sosem hagylak cserben
Hozzád bújva fekszem
Szerelmes szeretetben

Tisztulunk a csendben
Poklunk már a mennyben
Dolgaink már rendben
Szerelmes szeretetben

Eltűnünk a csendben
Előttünk a minden
Lelkünk némán lebben
Szerelmes szeretetben

Budapest, 2024. október 23.

úgy tűnik, hogy igazából sosem én választok játékosokat

csupán elhagynak, eldobnak, kiütnek
de leggyakrabban észre sem vesznek

így mindig csak más oszt lapot
a léleknek, szívnek és a testnek

így más nevet a végén, más ér be a célba
amíg én a start mezőn toporgok
magam leszek csaholó farkasoknak préda

Budapest, 2024. október 18.

lassú csoszogással lépek óriás gyermeklábnyomokba
sivár falak árnyéka hull szakadt képre és albumokra
lépcsők, ajtók, ablakok, lakatok, folyosók, rácsok
pislákol a mécses és én hófehér köpenyben fázok

minden lépés messzebb és közelebb vezet
kolduló könyörgésem nem találja kezed
hangtalanul lassan csendfátyolba bújok
elnémult lépteimmel szünetjelet húzok

tükör nélkül is kisimulnak a megsebzett ráncok
a fájdalom megszelídül, leoldanak láncok
elvárásaim csomagjai nyomtalanul tűntek el
panaszlelkű kérdésekre itt már senki nem felel

harmatként oldódnak fel jól ismert nevek és arcok
védtelenül mezítláb találnak meg legyengítő harcok
egyedül kell átmenni majd, szűk a kapu biztosan
hangtalanul surranok, itt nem szabad már hangosan

nem viszek én csomagot, eldobtam a lomokat
hamis ígéretek álmai felé nem követek nyomokat
sötét szótlan vákuum csupaszít le meztelenre
bizalommal bújnék már pihentető szent öledbe

Budapest, 2024. október 17.

egy hatalmas tükörben
nézem, ahogyan a fák pörölnek
az őszi széllel

ezt is, csak úgy, mint mindent,
csupán egyszer tudunk először megélni
minden rácsodálkozásnak így kell nekikezdeni
nem kapjuk meg soha többször

minden ajtó megnyitása
megismételhetetlen kitárulkozás

minden ajándékba adott szó és szándék
az első születés után elszürkül

a legelső érintés karcol
a második már harcol
a harmadik megsarcol

így nézek most rád is
mintha először találkoznánk

reményholnappal
vágyhajnallal
örök egybefonódással
tisztán és illatosan
szándékmeztelenségben
kinyújtott kézzel
láncok, kötelek és bilincsek nélkül

vigyázz ránk kérlek
ne lépjünk ki ebből a legelsőből
soha

Budapest, 2024. október 11.

Túl vagy már a próbán
Elpusztult a sárkány
A fele királyság ígéretével
Mit fogsz tenni most?

Hősi ének zendült, majd
Zaj helyére csend ült
De vajon megtalálod-e
A féltve őrzött kincset

Sikerül jól választani?
Szűk ösvényen tovább lépni?
Milyen csillag vezet tovább?
Milyen csodát rejt a világ?

A kívánságok teljesítve
Aranyhalad ki van sütve
A varázslat ha szünetel
Milyen magot ültetsz el?

Budapest, 2024. október 6.

bölcsesség vagy lustaság
fatalizmus vagy tapasztalat

hagyni kell
a test megtalálja a gyógyulását
a lélek megtalálja szabadságát
az alkony rátalál a napkeltére
a folyó odaér a tengerébe

hagyni kell
nem tudom elérni, hogy megszeress
nem tudom megkérni, hogy értékelj
bizalmad és gyöngédséged nem árucikk
te döntesz, hogy kellenek-e kincseim
kiCSODA lehetek szemedben
hagyni kell

megtanultam már veszíteni
hagyni kell
mást jelentenek már szavaink
menni kell
csak egyetlen élményre tudok
egyetlen fájdalomra vagyok képes
egyszerre összpontosítani
minden mást
hagyni kell

Budapest, 2024. október 5.

Még csak szavakkal sem szerettél
Amikor elestem, mindig csak nevettél
Remegtem és féltem, de nem segítettél
Még csak szavakkal sem szerettél

Még csak szavakkal sem szerettél
Kételyrácsba zártál és ott felejtettél
Bántottak mások, de semmit nem tettél
Még csak szavakkal sem szerettél

Még csak szavakkal sem szerettél
Amikor hiába vártalak, nem jöttél
Felfelé vágytam, de a mélybe löktél
Még csak szavakkal sem szerettél

Még csak szavakkal sem szerettél
Bilincsbe vertél és durván megkötöztél
Dalaim elhalkultak mert némává tettél

Most mégis hogyan is tudnánk egymást megszólítani?

Budapest, 2024. szeptember 20.

Dúdolj és énekelj, dalolj nekem egy virágról
Suttogj spanyolul egy árva szomorú fűzfáról
Nyári szellő dallamát simogatja a hullámmoha
Merülj el bennem, ne váljunk el soha. Soha.

Fessenek freskókat gondtalan szép csodaszavaink
Őserdők harmatjában olvadjanak el vastag falaink
Érzékeny mimóza szomorúságunk eltűnik valahova
Mesélj még nekem, ne váljunk el soha. Soha.

Bársony lebegés
Könnyed nevetés
Mandarin holdvilág
Bimbózó hóvirág

Kortalan szerelem
Az időtlent keresem
Felhőtlen alkony
Gitáron és lanton

Mézédes ártatlan szenvedély
Nem kell hozzá semmilyen engedély
Hófehér homokdűnék sodródása ez
Örökkön-örökké menedékünk lesz

Legyen csak miénk e varázslatos csoda.
Maradj itt velem. Ne váljunk el soha. Soha.

Budapest, 2024. július 20.