Jelen

Mekkora hit kell
csontokra ínakat húzni

mekkora remény kell
fagyos földbe magokat vetni

mekkora nagyság kell
sivatagra cserélni a kristálytengert

mekkora bizalom kell
barbár embereknek megváltást adni

mekkora béke kell
vad vihart elcsendesíteni

mekkora vágy és erő kell
az elveszettség csendjébe harmóniát hozni

mekkora bölcsesség kell
vándornak jó kapukat megnyitni

mekkora kegyelem kell
gyűlöletbe kedvességet ajándékozni

mekkora bátorság kell
lemondás helyett áldozatnak lenni

mekkora szeretet kell
romokra új csodát tervezni és építeni

mekkora öröm kell
gyászkönnyek közt angyalokkal énekelni

mekkora hit kell?

Budapest, 2022. november 7.

körbe jár az öröm
táncol a szabadság
dalra fakad a remény
süteményt süt valaki
csókok hevülnek
hűségoltárok épülnek
kivirágzik az ősz

álmok rettegésében

Budapest, 2022. október 10.

ez már nem a cipőfűzőbarátság
már nem játszunk együtt
nem szórunk homokot a másik szemébe
nem temetjük el egymást a vízparton sem
-úgy, hogy csak a nyakunk és fejünk látszik-
nem osztozunk álmokon
nem építünk várat, elosontak az indiánok is
nem fúrunk gyufaszálat frissen gyűjtött gesztenyékbe

a volt már jobb is nosztalgiájának felhői mögül
mosolyognak a fel nem ismert mackók és bárányok
nem azért futunk, hogy kifáradjunk,
hanem mert üldözzük önmagunk
hangsúlyosabb lett a „hogyan”, mint a „mi”
hárfadalainkban túl sok lett a refrén

mi lenne, ha újra mernénk eltévedni
kalandvágyunk iránytűjével új ösvényt választani
bátran befordulni felfedezetlen sarkokon
úgy üvölteni dalokat,
hogy nem értjük és nem ismerjük a szövegét
gyermekbátorságunk, pimasz tudatlanságunk,
lázas színlelt betegségeink meglesett ajándékaival
lyukas és összefirkált cipőtalpakon
beleshetnénk újra a csodatitkokba

Budapest, 2022. szeptember 28.

nem tudom mikor vagy magányosabb
amikor az előadás előtt egyedül iszogatsz a büfében,
a koncert végén, vagy a legnagyobb tapsviharban

táncolnál a sorok között
és minden dalodnak rossz helyen és rosszul van vége
zavarnak a fények
útjába állnak muzsikádnak a hangszered korlátjai
hangolsz, énekelsz, eltévedsz, parazsat gyűjtesz
frázisok vajúdnak csodákat
tájképek olvadnak össze vonatsínekké

mégsem viszi haza lelked a közönséged

Budapest, 2022. szeptember 26.

Ilyenek ezek az irreális szeptemberi hajnalok

önpusztító mocsokba lehúzó vad hajlamok
őrült szabályokba zárt kicsinyes zsarnokok
szegénységben nyomorgó féregszívű gazdagok
emberalatti értelmetlen káoszok
emberfeletti égre nyíló ablakok
vigasztaló reménységű hófehér rajzlapok
csodában született kristálytiszta harmatok
agóniát simogatva meggyógyító balzsamok

én mindeközben
itt vagyok és nem vagyok
loholok vagy topogok
dadogok vagy zokogok

a most is teremtő
e világtalan vaksötétben
ártatlanul dúdolgat és
titkot rejtve andalog
nem bánt, nem kér
nem nyafog és nem ragyog
sivatagban egyszerűen
szavak nélkül mosolyog

Ilyenek ezek a csodát rejtő szeptemberi hajnalok

Budapest, 2022. szeptember 23.

csendes esőcseppekkel, eláztatott levelekkel, apró fehér pókkal,
puha takaróval simogatva jött az első szeptember nélküled
talán a víz teszi, de máris folyékony illattá egyszerűsödnek
emlékeink, melyeket sohasem éltünk át teljesen
egy éve még énekeltél és szőlőt ettünk a szélvédett házfalnál
éppen akkor születtek a kismacskák
nem ismertük egymást, de legalább kérdeztünk
amikor kérdeztünk, akkor legalább figyeltünk
tudsz most fázni? mindent tudsz, ami itt történik?
ugyanúgy látod, vagy folyamatában és teljességében?
felteszem a vizet forrni, narancsteát készítek
serceg a kanóc, pici már a mécses lángja
játszom a beteget, hátha távolról is tudsz ápolni
most talán nem is kell semmi más, csak mielőtt mellém ülsz
és forró homlokomra teszed szerető kezeid
kenj nekem egy mézes-vajas kenyeret

Budapest, 2022. szeptember 17.

Zokog az Isten, amikor intézménybe zárják.
Eközben úgy töri át a falakat némaságával,
hogy észre sem veszik a “hatalma sok”.

Budapest, 2022. szeptember 15.

Létrehívnál?
Lehívnál?
Áthívnál?
Behívnál?
Felhívnál?

Meghívnál?
Előhívnál?
Elhívnál?
Hazahívnál?

Budapest, 2022. szeptember 4.

ártatlan elérhetetlen holdmelódiák
elegáns csillárok és csatakarcolt gázlámpák
a távolság sajnos nem üveggolyó
hanem hömpölygő bűzös szakadék

miközben hőseink, álmaink és ideáink
ködbe veszve eltűnnek vagy elfogynak
szavaink elértéktelenednek
éltelenül és élettelenül megkopnak

nem tudok mit kezdeni veled
nem tudok végezni sem veled
kiszáradtak szép találkozásaink
elapadtak gyöngyöző forrásaink

de pernyeparázs hangokból
titkon himnuszok születhetnek

mégis ott lapul e szörnyű káoszban
a kristálytengercsoda
kéz a kézben, bűntelenül
eljutunk majd oda

Budapest, 2022. augusztus 25.

Bentről keményedünk kifelé
Lassan gyógyulnak sebeink
Kell lennie célnak, de mégsem tudjuk a
hogyant, a meddiget és a miérteket

Egyre inkább azok a dolgok határoznak meg
amiket nem teszünk meg
Fontosabb lesz az olvasatlan könyv
A meg nem írt szimfónia
A le nem festett borzalom

Langyos lett minden, dohos lett a díszletek szaga
A szürke foltok mögött elenyészett az ünnepi ruha
Hisz sem a forrót sem a hideget nem bírjuk már
minden mérlegünk rozsdaszínben pont középen áll

Forrósodik a levegő, égnek az erdők
Szentek porosodnak magányosan
Elapadnak a források
Üresen maradnak a padok és padsorok

Hamarosan készülnek a kövek a helyünkre

Budapest, 2022. augusztus 4.