Meghallom a dalt
Távolból szól kattogó lemezről harangjátékkal
A hideg átrecseg az ütemes reszketésen
Idős nénikék éneke szűrődik ki templomajtók résein
Én mégis egyedül
Élettelen freskókra bambulva
Csak a te hangod hallom
A padban hozzád bújok
Elrejtőznék -azóta elajándékozott- nagykabátodban
Angyali szoprán csilingelés
Elhívott az édes úr
téged hallgat ránk borul
Egy világgal ér fel
Jelen
Ide hit kell
leveleket dobál arcomba a szél
piócák marják szemeim
itt semmilyen vallás nem tud válaszolni
ide hit kell
nem is kicsi
önpusztító küzdelem a búcsúzásunk
átlátszóan üres költöző madarak
refrénszerű rémzaklatás ez
ide hit kell
nem is kicsi
méregdrága csodák leárazva
várakozás gazdag koldusoknak
jégbezárt operetthazugság ez
ide hit kell
nem is kicsi
csillogó tekintet időtlenül
eltévedt ígéret idétlenül
mosolytalan tévedés zárkája ez
ide hit kell
nem is kicsi
távolság játékkönnyei üvegben
verekedésvulkán extázisa
illatünnep hirtelen elmúlása ez
ide hit kell
nem is kicsi
hátranézésünk túllépéséhez
előrelátásunk reménységéhez
jelenpillanatunk békességéhez
hit kell
nem is kicsi
Budapest, 2022. december 3.
Tükör által
most még tükör által, homályosan látunk
és nem csak az a baj, hogy koszos és torzít,
hanem csak töredéket mutat,
kerete, széle van
és ráadásul magamat is látom benne,
tehát fordítva, de én is benne vagyok.
most még
Budapest, 2022. november 26.
Kisfiú
kisfiú vagyok
kisfiú szeretnék lenni
kisfiú szeretnék maradni
simogasd meg a buksim
vigyázz helyettem is rám
legyen finom és forró a leves
de mára csak annyi maradt,
hogy tudhatom: minden november
egyforma lesz ezután
kiveszem a zsebemből a kezem
amikor lefelé jövök a lépcsőn
ha valaki gonoszságból lelökne,
meg tudjam védeni arcom a horzsolásoktól
takard be e kisfiút
puszild meg verejtékes homlokát
s várd őt a kapuban,
ha egyszer majd
-szürke kalandok után-
hazaérkezik végre
Budapest, 2022. november 11.
Felfoghatatlanul hatalmas
Mekkora hit kell
csontokra ínakat húzni
mekkora remény kell
fagyos földbe magokat vetni
mekkora nagyság kell
sivatagra cserélni a kristálytengert
mekkora bizalom kell
barbár embereknek megváltást adni
mekkora béke kell
vad vihart elcsendesíteni
mekkora vágy és erő kell
az elveszettség csendjébe harmóniát hozni
mekkora bölcsesség kell
vándornak jó kapukat megnyitni
mekkora kegyelem kell
gyűlöletbe kedvességet ajándékozni
mekkora bátorság kell
lemondás helyett áldozatnak lenni
mekkora szeretet kell
romokra új csodát tervezni és építeni
mekkora öröm kell
gyászkönnyek közt angyalokkal énekelni
mekkora hit kell?
Budapest, 2022. november 7.
Háború
körbe jár az öröm
táncol a szabadság
dalra fakad a remény
süteményt süt valaki
csókok hevülnek
hűségoltárok épülnek
kivirágzik az ősz
álmok rettegésében
Budapest, 2022. október 10.
Csodatitkok
ez már nem a cipőfűzőbarátság
már nem játszunk együtt
nem szórunk homokot a másik szemébe
nem temetjük el egymást a vízparton sem
-úgy, hogy csak a nyakunk és fejünk látszik-
nem osztozunk álmokon
nem építünk várat, elosontak az indiánok is
nem fúrunk gyufaszálat frissen gyűjtött gesztenyékbe
a volt már jobb is nosztalgiájának felhői mögül
mosolyognak a fel nem ismert mackók és bárányok
nem azért futunk, hogy kifáradjunk,
hanem mert üldözzük önmagunk
hangsúlyosabb lett a „hogyan”, mint a „mi”
hárfadalainkban túl sok lett a refrén
mi lenne, ha újra mernénk eltévedni
kalandvágyunk iránytűjével új ösvényt választani
bátran befordulni felfedezetlen sarkokon
úgy üvölteni dalokat,
hogy nem értjük és nem ismerjük a szövegét
gyermekbátorságunk, pimasz tudatlanságunk,
lázas színlelt betegségeink meglesett ajándékaival
lyukas és összefirkált cipőtalpakon
beleshetnénk újra a csodatitkokba
Budapest, 2022. szeptember 28.
Ész aki zen ész
nem tudom mikor vagy magányosabb
amikor az előadás előtt egyedül iszogatsz a büfében,
a koncert végén, vagy a legnagyobb tapsviharban
táncolnál a sorok között
és minden dalodnak rossz helyen és rosszul van vége
zavarnak a fények
útjába állnak muzsikádnak a hangszered korlátjai
hangolsz, énekelsz, eltévedsz, parazsat gyűjtesz
frázisok vajúdnak csodákat
tájképek olvadnak össze vonatsínekké
mégsem viszi haza lelked a közönséged
Budapest, 2022. szeptember 26.
Szeptemberi hajnalok
Ilyenek ezek az irreális szeptemberi hajnalok
önpusztító mocsokba lehúzó vad hajlamok
őrült szabályokba zárt kicsinyes zsarnokok
szegénységben nyomorgó féregszívű gazdagok
emberalatti értelmetlen káoszok
emberfeletti égre nyíló ablakok
vigasztaló reménységű hófehér rajzlapok
csodában született kristálytiszta harmatok
agóniát simogatva meggyógyító balzsamok
én mindeközben
itt vagyok és nem vagyok
loholok vagy topogok
dadogok vagy zokogok
a most is teremtő
e világtalan vaksötétben
ártatlanul dúdolgat és
titkot rejtve andalog
nem bánt, nem kér
nem nyafog és nem ragyog
sivatagban egyszerűen
szavak nélkül mosolyog
Ilyenek ezek a csodát rejtő szeptemberi hajnalok
Budapest, 2022. szeptember 23.
Kenj nekem egy mézes-vajas kenyeret
csendes esőcseppekkel, eláztatott levelekkel, apró fehér pókkal,
puha takaróval simogatva jött az első szeptember nélküled
talán a víz teszi, de máris folyékony illattá egyszerűsödnek
emlékeink, melyeket sohasem éltünk át teljesen
egy éve még énekeltél és szőlőt ettünk a szélvédett házfalnál
éppen akkor születtek a kismacskák
nem ismertük egymást, de legalább kérdeztünk
amikor kérdeztünk, akkor legalább figyeltünk
tudsz most fázni? mindent tudsz, ami itt történik?
ugyanúgy látod, vagy folyamatában és teljességében?
felteszem a vizet forrni, narancsteát készítek
serceg a kanóc, pici már a mécses lángja
játszom a beteget, hátha távolról is tudsz ápolni
most talán nem is kell semmi más, csak mielőtt mellém ülsz
és forró homlokomra teszed szerető kezeid
kenj nekem egy mézes-vajas kenyeret