Jelen

requiem valóságunkban
nem tudunk már találkozni
gyermeki szerelem hangjai keverednek
az így kellett, hogy legyen belenyugvásaival

bárcsak megsimogatnád újra a buksimat
s felhőkön lépkedhetnénk nevetve
érthetetlen egyszerűségben
viharokat kigúnyolva

Budapest, 2021. április 25.

Milyen hangja lesz, amikor már a homályos tükrök is lassan megrepednek?
Mi történik, ha rádöbbenünk, hogy már minden betűt (f)elhasználtunk?
Milyen lesz az ég azon az este, amikorra már minden verset megírtunk?

Lehet, hogy pont olyan, mint a mai nap.
Néma. Majd hirtelen mozdulatlanságba fagy minden.
Körbe érnek fogadalmaink. Léket kapnak álmaink.
Csupán a szél görgeti elhagyatott szemeteink.
Már csak egyetlen írásjelre lesz szükségünk.
Vagy talán arra se.

Budapest, 2021. április 30.

Beburkolóztál a vágyak nélküli csendbe
és kizártad az összes lehetséges zörejt
és mindazt, ami csak zaj

szemeid másra néznek
tekinteted mást lát
minden filozófia és tudomány összeomlott

ízek talán még vannak
gyümölcs, csokoládé
de milyen íze van a nevetésnek?
édes vagy keserű a szeretet?

Budapest, 2021. május 2.

Hajnali négy valamennyi
Álmokat tervezek
Terveket álmodok
Aludni kéne már

Hideg sírban, vagy szétszórva valamerre
Milyen fájdalmakat és kereteket
kell még összetörni
Milyen harmónia simogathat még

Aludni kéne már

Budapest, 2021. május 8.

Nem az vagy, aki voltál.
Nem az vagy, aki lehettél volna.
Nem az vagy, akinek lenned kellett volna.

Nem az vagyok, aki voltam.
Nem az vagyok, aki lehetnék.
Nem azt teszem, amit tehetnék.

Nem ott vagyunk, ahol lehetnénk.
Nem azt hisszük, amit hihetnénk.
Csendünkbe zajok lopakodnak.

Nekünk nem ez az igazi otthonuk.
Itt igazából nem is mi lakunk.
Lassan mindent elhagyunk.
Nyomok nélkül ballagunk.

Budapest, 2021. május 8.

Mi elengedtük a kezed
Te elengedtél már mindent
Mit is adhatnánk Neked
Mit is adhatnánk még Neked

Csodát kérünk tündérektől
Csúszdát régi játszótérről
Kismackót a gyerekpolcról
Pajzsot erős angyaloktól

Békességet éjszakától
Ölelést a virágoktól
Habfürdőt a fellegektől
Muzsikát a cinegéktől

Simogasson tavaszi szél
Karoljon át hajnali dér
Csillagremény adjon álmot
Bezártságod távolságot

az embertelenségből
egy másik embertelen dallam szólít
szemeid már szokják
a kristálytenger színeit

Lomtalaníts nyugodtan
Picit sem kell sietned
De ha mégis elindulnál
Köszönjük, hogy velünk voltál

Miskolc, 2021. március 25. (A)

Milyen színű a Mennyország?
Üresen, csupaszon és kortalanul lépünk be majd?
Mikor indulunk? Mikor érkezünk?
Elkísértek, ugye?

Lassú már nekem ez a sávszélesség
Nehézkesen töltődnek a képek és a dallamok
A szavak és a szándékok is kuszák
Már nem érdekelnek a földi csodák
Csak annyit súgj meg, hogy
Milyen színű a Mennyország

Budapest, 2021. március 14. (A)

magam vagyok
magammal vagyok
az apám vagyok az anyám vagyok
a társam vagyok a gyermekem vagyok

éjszaka és nappal ugyanaz
távol és közel nem számít már
a végetnemérőmost emészt
felöltözöm vagy levetkőzöm
elindulok vagy megérkezem
senki sem érti mi történik
senki

megszületik a dallam majd hirtelen eltűnik
szavak nélküli imádságba költözik a csend
nem segít a remény
nem táplál az emlék
csak nyugtass meg, hogy
van értelme még ennek

Budapest, 2021. március 14. (A)

Hosszú szenvedés után elhunyt
Hosszú szenvedés előtt elhunyt
Hosszú szenvedés közben elhunyt
Hosszú szenvedés miatt elhunyt
Hosszú szenvedés helyett elhunyt

Mint a vízforraló hangja
Egyre hangosabb, ahogy átjárja a hő
Aztán hirtelen egyetlen pillanatra
Elcsendesül

Hosszú hevítés után
A víz is szinte lángol
Némán. Csendbe faragva.

Azután vége az egyetlen pillanatnak.

Budapest, 2021. március 2.

Nem értem. A poklot sem.
A mennyországot sem.
Sőt, ha jobban belegondolok,
Közöttük sem semmit.

Budapest, 2021. március 2.