egy hatalmas tükörben
nézem, ahogyan a fák pörölnek
az őszi széllel
ezt is, csak úgy, mint mindent,
csupán egyszer tudunk először megélni
minden rácsodálkozásnak így kell nekikezdeni
nem kapjuk meg soha többször
minden ajtó megnyitása
megismételhetetlen kitárulkozás
minden ajándékba adott szó és szándék
az első születés után elszürkül
a legelső érintés karcol
a második már harcol
a harmadik megsarcol
így nézek most rád is
mintha először találkoznánk
reményholnappal
vágyhajnallal
örök egybefonódással
tisztán és illatosan
szándékmeztelenségben
kinyújtott kézzel
láncok, kötelek és bilincsek nélkül
vigyázz ránk kérlek
ne lépjünk ki ebből a legelsőből
soha