Erdők sejtelmes árnyai mentén megyek
egyre beljebb az sáros csapás úton
Harmatos levelek, majd egyre vastagabb ágak
csapódnak arcomba
Észrevétlenül kezdenek fájni
karcolások, sebek, kérdések
Most súgd fülembe kérlek, hogy „Ne félj, nem tévedtél el.
Igen, ez az az ösvény, vércseppjeim mint népmesei nyomok vezetnek.
Jó irányba haladsz.
Az utolsó sziklán túl ott lesz a hajnal.”