fekete zongora ravatalánál zokogni
január utolsó napjaiban, amikor
az idei naptárakat már mind leértékelték
s fázik a lábunk
nem látjuk szépnek a telet egy picit sem
miközben sóvárogjuk a társas szemlélődő csendet
a hangtalan simogatást
a hazatérés illatát
keservesen nyílnak az ajtók
miközben a semmi kapuin dörömböl sérült öklünk
bújj hozzám – imádkozzunk együtt
melegíts fel
alig látom a hajnalt
álomszünet van
nem szeretem idők ezek
túlélések háborús időzónái
és már hallom az ördög lábnyomának surranását
ne késlekedj tavasz napja
a gyűlölet eltakarva
mutasd gyámoltalan virágaid
temetésre készülő árváidnak