kopott szomorú szürke olcsó motelszobákban ablakréseken és titokban karácsony szökik dohos gyűrött párnákra messze és távol illat és szag fény és sötét felhő és hab nagyváros és tanya egyben engedjetek haza mennem Budapest, 2018. szeptember 24.
Susogó ellenállás Megvakított látványosság Agyagbeton menedék Megtépázott hajnal Elegáns nihil Budapest, 2018. szeptember 24.
felhő felhő felé szalad sötétszürke égbolt alatt vasbeton pancsolás viharháló szakadás szándékaink szegénysége szenteste reménysége szentségtelen hajnalon kételyeim vallatom miként akácmézet csepegtetek csöndben illatos teába úgy várom békédet e kisiklottan eláztatott világba Budapest, 2018. szeptember 24.
te átjársz én bejárlak te meghívsz én belaklak ha elhagysz én maradok ha nevetsz én kacagok titkaid mind megőrzöm ürességed betöltöm ha zenélsz én táncolok ha beszélsz én hallgatok kincseid jól elrejtem könnyeid nem felejtem ha késel majd megvárlak ha zuhansz majd elkaplak csendedben nem dadogok nem kell félned itt vagyok Budapest, 2018. augusztus 15.
minden tánc ugyanaz a dallam volt minden vaskos fejezet mégis csak egyetlen mondat volt Budapest, 2018. július 8.
A ránk bízott csomagokat gondatlanul és gondtalanul elveszítjük Bénult ujjaink már nem lesnek nehéz, dohos függönyök mögé Az éjféli szellő még ma is kérdéseket reteszel tágra nyílt ablakomra Kicsit félek – még nem tudom, készen állunk-e Vajon ki fog táncolni falaim közt megbújó dallamainkra Budapest, 2018. július 8.
csendverseny és álomvirág úttaláló térképtelen térpadok altató óra remegő ketyegése lázlángú sivatagban megfagyok Budapest, 2018. július 8.
levendulafagylalt néma olvadása téli júliusok nagylevelű feledékenysége titokhangok szelíd vigasztalása remegő érintésed néma karcolása napszemű alkotóm elhangolt altatóm lepkeszárnyú páncélom egyetlen szeretőm ismeretlen teremtőm frissen ásott temetőm Budapest, 2018. július 8.
Van olyan vihar, amelyik fákat dönt ki és van, ami aranyképet rajzol búzatáblákba Bécs, 2018. június 10.
bársonymaszkjaim elkoptak vagy lemállottak már nincs semmi kötődésem a termőföldhöz látod… teljesen városi lélek lettem mint fa és lombja októberi hajnalon elbúcsúztunk most azonban már tükörszárnyalás könnyedségében játékcsoda lopakodik lábujjhegyen rajongok simogatásaidért ezért az emberszínű tájban csendben összehajtalak szeretetbőröndbe csomagollak korlátlanul rád bízom álmaim és halk puha altatód édeskés dallamára hópehelyként felolvadok miközben örökre eltűnök …
Continue reading "Átlényegülés" 