verset sír a villamos
az üres székek nem tapsolnak
nem találnak haza az
angyalok elnémított szavai
nekem ehhez a világhoz
már semmi közöm sincsen
csak a nagyritkán rámszakadó
pillanatnyi csendet vélem érteni
az örökségünk: betűk
magán- és mássalhangzók
a lehetőségünk
vagy talán feladatunk is
környezetszennyezés nélkül
jó sorrendbe szelídíteni őket