csendes esőcseppekkel, eláztatott levelekkel, apró fehér pókkal,
puha takaróval simogatva jött az első szeptember nélküled
talán a víz teszi, de máris folyékony illattá egyszerűsödnek
emlékeink, melyeket sohasem éltünk át teljesen
egy éve még énekeltél és szőlőt ettünk a szélvédett házfalnál
éppen akkor születtek a kismacskák
nem ismertük egymást, de legalább kérdeztünk
amikor kérdeztünk, akkor legalább figyeltünk
tudsz most fázni? mindent tudsz, ami itt történik?
ugyanúgy látod, vagy folyamatában és teljességében?
felteszem a vizet forrni, narancsteát készítek
serceg a kanóc, pici már a mécses lángja
játszom a beteget, hátha távolról is tudsz ápolni
most talán nem is kell semmi más, csak mielőtt mellém ülsz
és forró homlokomra teszed szerető kezeid
kenj nekem egy mézes-vajas kenyeret
Tornay András verseinek oldala
Rendszeresen új tartalommal!